nlc.hu
Család
A pedagógushiány már az óvodákat is durván sújtja

Pedagógushiány miatt jóval kevesebb óvodai csoport indul Miskolcon

óvoda

Szeptembertől tizennéggyel kevesebb óvodai csoport működik Miskolcon, az önkormányzat szerint ugyanis a pedagógushiány veszélyeztetné a biztonságos feladatellátást – számolt be az RTL Híradó. Nyugdíjba megy ugyanis 24 óvodapedagógus, így összesen 38-cal lesz kevesebb, mint amennyire szükség lenne a városban.

Dajkából és asszisztensből nincs hiány, sőt kevesebbre lesz szükség. Tizenhárom státusz szűnik meg, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy 3-4 munkavállaló veszítheti el az állását. Pedagógusokra viszont nagy szükség lenne.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint álságos, hogy egy baloldali vezetésű város pedagógushiányra hivatkozva szüntet meg csoportokat.

A szakszervezetek úgy látják, a probléma országos jelenség. “A szülőknek is és a gyereknek is az az érdekük, hogy minél több csoportban szakképzett pedagógus legyen. Ha lehet, akkor kettő. De ez sajnos már csak álom” – Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának a vezetője.

Idén egyébként feleannyian jelentkeztek óvodapedagógus képzésre, mint 4 éve.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top