nlc.hu
Sztárok
Henger Éva felnőttfilmes autóbalesete

Henger Éva autóbalesete: megszólalt a felnőttfilmes testvére

Kórházban kezelik a pornószínésznő Henger Évát és férjét az autóbalesetük után, amelyben két ember meghalt. Most megszólalt a felnőttfilmes testvére.
Henger Éva egy medencében

Csütörtökön halálos autóbaleset történt Dombóvár mellett, amelyben egy idős pár életét vesztette. A másik autóban az Olaszországban komoly pornós karriert befutó Henger Éva és második férje, Massimiliano Caroletti utaztak. Ők is súlyosan megsérültek, kórházba kerültek.

A Bors azt írja, hogy Henger Évának több csontja is eltört, és még műtétek várnak rá. Férjét Győrben kezelik, hamarosan a feleségét is átviszik hozzá, hogy együtt lehessenek.

A lap elérte a felnőttfilmes színésznő Olaszországban élő öccsét, aki éppen a baleset napján utazott volna vissza Rómába. Bebe elmondta, hogy a Magyarországon élő Éváék egy kiskutyáért mentek, amelyre nagyon vágyott a 12 éves kislányuk, amikor bekövetkezett a baleset.

A nővéremnek most nem elég a testi fájdalmaival megbirkózni, az a tudat sem hagyja aludni, hogy ketten meghaltak abban a balesetben, amelynek a részesévé vált

– mondta Henger Éva öccse.

Bebe elmondása szerint csak néhány mondatot tudott beszélni a kórházban fekvő testvérével, mert Éva nagyon gyenge, azóta inkább napi egy-két hangüzenetet küld neki.

(Kiemelt kép: Instagram/Henger Éva)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top