nlc.hu
Aktuális
A muszlim lányoknak is kell úszniuk az iskolában

A muszlim lányoknak is kell úszniuk az iskolában

A német legfelsőbb bíróság döntése értelmében az országban élő valamennyi muszlim diáklánynak részt kell vennie a kötelező iskolai úszásoktatáson. Sokan közülük még burkiniben sem mernek a medencébe menni...

Mostantól az ultrakonzervatív muszlim diáklányok sem kerülhetik el az úszásoktatást Németországban. A legfelsőbb bíróság ugyanis kimondta, minden diáknak részt kell vennie az iskolai úszásoktatáson. A döntés ellen egy 11 éves lány és szülei fellebbeztek, azt kifogásolták ugyanis, hogy az iszlám vallás szigorúan előírja, mit viselhetnek a lányok, a burkinit pedig nem engedélyezi számukra.

A német alkotmánybíróság Karlsruhéban szerdán elutasította a diáklány és szülei panaszát, mert úgy ítélte meg, az iszlám nem írja elő egyértelműen a muszlim nők öltözködési kódexét, másrészt a burkini eltakarja testüket, így annak viselésével nem sértik a vallást. A szóvivő nem kommentálta a bíróság határozatát.

(The Guardian)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top