nlc.hu
Otthon
Para: a macskák már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek

Para: a macskák már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek

Zárkózzatok be a lakásotokba, rejtsétek el a gyerekeiteket – a macskákat már semmi nem tarthatja vissza!

Készüljetek, mert itt a vége, az emberiség kifogyott az összes eszközből, ami korábban hatásosnak bizonyult a macskák ellen. Már nem működik semmi sem.

Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek

Vannak például ezek a macskák elleni rácsok, amiket Japánban elsősorban ablakpárkányokra és kerítésekre szerelnek fel, hogy így vegyék el a cicák kedvét a magánterületen való trónolástól. Ez eddig működött is, most azonban valami megváltozott: a macskák rájöttek, hogy a rácsokat nem is olyan bonyolult kicselezni, azóta pedig boldogan befészkelik magukat a hegyes fémtüskék közé. Sőt, nem csak befészkelik magukat, az arcunkba röhögnek közben!

Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek
Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek
Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek
Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek
Para: a macská már az ellenük készült rácsokra is magas ívből tesznek

Mi jöhet ezután? Betörnek az otthonainkba? Elveszik a munkát? Uralmuk alá hajtják a világot?

Imádkozzunk.

 

Olvass még több macskás cikket az NLCafén:

  • 14 macska, aki tuti, hogy valami rosszban sántikál – fotók
  • Hajóskapitánynak állt egy macska – cuki fotók

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top