nlc.hu
Egészség
Ezek a vizsgálatok szükségesek, hogy egészséges maradhass

Ezek a vizsgálatok szükségesek, hogy egészséges maradhass

Senki sem szeret orvoshoz járni, de ettől még szükséges. A bajt jobb megelőzni, azaz még akkor irányba venni a rendelőt, amikor nincs panasz.

A szűrővizsgálatok fontosságával kapcsolatban minden orvos egyetért: szükségesek, sőt egyesek azt mondják, hogy adott korban bizonyos vizsgálatokat egyenesen kötelezővé kellene tenni. A nőknél ezeknek a vizsgálatoknak a száma egyre növekszik, mondjuk úgy: újabbak lépnek be a meglévők helyére. Végignézzük, hogy melyek azok, melyek mindenképpen szükségesek: 

1. Méhnyakrák szűrés

Évente javallott, és már 20 éves kortól. Rendszeres szűrés esetén a méhnyakrák még bőven időben felismerhető, így időben gyógyítható. Szomorú tény, hogy a szűrés népszerűsítésének ellenére a betegség világszerte kiemelt helyet foglal el a halálozási statisztikákban. 

2. Emlőrák-szűrés és mammográfia

A nőkre fókuszáló halálozási statisztikákban sajnos akárcsak a méhnyakrák, úgy szintén előkelő helyet foglal el az emlőrák. A melledet magadnak is ellenőrozheted, egyszerűen megtapogatod, hogy érzel-e benne csomót, vagy a rendszeres nőgyógyászati vizsgálatnál megkéred a nőgyógyászt, hogy tapogassa meg ő. A mammográfia 20 éves kor felett 2 évente, 40 éves kor felett pedig akár évente ajánlott. Az időben felfedezett mellrák gyógyítható, és nem feltétlen csak maszektómiával, azaz a mell levágásával. 

3. Vég- és vastagbél szűrése

Akinek a felmenői közt van olyan, aki vég- vagy vastagbélrákban szenvedett, esetleg abban halt meg, annak fokozottan oda kell figyelnie erre a betegségre, és szűrésre kell járnia legkorábban 30, legkésőbb 40 éves kortól. Sőt, azok is ebbe a csoportba tartoznak, akinél valaha találtak polipot a bélrendszerében. A kolonoszkópia, azaz a béltükrözés kellemetlen, de fájdalomcsillapítóval elviselhető vizsgálat, és kimutatja az esetleges elváltozásokat, azaz a bélrák idejében felfedezhető, és gyógyítható. 

4. Bőrvizsgálat

Éves szinten kötelező, és nemcsak annál, aki hosszasan sütteti magát a napon, vagy akinek sok az anyajegye. A bőrrák alattomos és gyilkos betegség. 

5. Kardiológiai vizsgálatok

Azaz EKG, szív ultrahang, terheléses EKG, izotópos gyógyszeres terhelés, Holter-EKG, 24 órás vérnyomás monitor. Általában az EKG és a szív ultrahang párosa az elsődleges, a többi vizsgálat akkor szükséges, ha észlelnek bármilyen szív- vagy érrendszeri rendellenességet

A sornak itt még nincs vége: éves szinten érdemes például fogorvoshoz menni, megvizsgáltatni a pajzsimirigyet, rendszeresen tűdőszűrésre járni (mellyel sajnos a korai stádiumú tüdőrák nem, viszont a TBC kimutatható), és természetesen megméretni a csontsűrűséget, melyről itt írtunk bővebben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top