nlc.hu
Sztárok
Sáfrány Emese védené a gyerekeket a boldogtalan szülőktől

„Minden szakítás nehéz és veszteséggel jár, főleg ott, ahol gyermek is van” – nőtársait biztatja Sáfrány Emese

Véleménye szerint jobb, ha a boldogtalan szülők inkább különválnak.

Április elején jelentették be Sáfrány Emese és Hornyák Ádám, hogy négy év után véget ért a kapcsolatuk. A párnak tavaly nyáron született meg a közös gyermeke, Nolen, akit a tervek szerint továbbra is közösen nevelnek majd.

Sáfrány Emese

Sáfrány Emese (Fotó: Instagram)

Emese most Instagram-oldalán írta le egy hosszú üzenetben, hogy szerinte miért érdemes minden nőnek inkább kilépni egy rosszul működő kapcsolatból, mint benne maradni. 

„Elszomorító, hogy mennyire sok anyuka írt nekem az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy bármilyen okból, de arra kényszerült, hogy egyedül nevelje gyermekét. Hihetetlennek tartom azt is, hogy hány olyan anyuka kért tőlem bátorítást, akik nem mernek kilépni a kapcsolatból. Tapasztalatom szerint többnyire a bizonytalanság rémiszti meg őket, hogy hogyan lenne azután, hogyan boldogulna egyedül. Főleg sokszor az anyagi dolgok a meghatározó tényezők, ami miatt vonakodnak döntést hozni. Az ezeken való tépelődés konkrétan mardossa az ember lelkét – kezdte Emese. – Sosem szabad elfelejteni, hogy egy gyermek nem akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a szülei boldogtalanul, de együtt maradnak, sokkal inkább akkor, ha a szülei boldogok. Ha ez külön, vagy mással valósul meg, akkor nem szabad félni tőle. Minden szakítás nehéz és veszteséggel jár, főleg ott, ahol gyermek is van, viszont benyelni a veszteséget sokkal kevésbé rossz döntés, mint a boldogtalanságot választani. Higgyünk abban, hogy erősek vagyunk, merjük elképzelni, hogy boldog életünk lesz! Gondoljunk bele mit szeretne látni a gyermekünk! Veszekedő, indulatokkal teli szülőket? Nyilván nem. Arról nem is beszélve, ha nem is tudatosan, de mekkora terhet teszünk rá, hogy »miatta« nem éljük azt az életet, amire vágyunk, mert őt akarjuk óvni olyan dolgoktól, amik valójában a mi félelmeink. Pont azzal tudunk neki példát mutatni, hogy merünk lépni, merünk elindulni egy új úton, ha régi nem működött már. Persze, ne értsetek félre, én senkit nem a szakításra biztatok, sőt!!! Mindez arra az esetre vonatkozik, ha már mindent megtettetek, hogy rendbe hozzátok a kapcsolatotokat, minimum egy évig rendszeresen jártatok terápiára együtt és akár külön is” – írta Sáfrány Emese, akit a Minden Gyermek Egyenlő Alapítvány gálaestje ihletett meg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top