nlc.hu
Életmód
Túrórudikat tesztelt a Nébih

Túrórudik tesztje: bírságolt és győztest is hirdetett a Nébih

22 túró rudit vizsgált az élelmiszerhatóság, három termékben sok volt az adalékanyag, négynél pedig jelölési hibákat találtak.
Túrórudik a tányéron a Nébih tesztjén

A vizsgált 22 kakaós bevonatú, natúr túrórúd közül hat esetében indított hatósági eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az élelmiszer-vállalkozókkal szemben kiszabott bírságok összege közel 800 ezer forint – közölte a Nébih.

A Szupermenta terméktesztprogramban a népszerű desszertkészítményt vizsgálták, közöttük 15 túródesszert és 7 tejalapú desszertkészítmény termék szerepelt. Az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok során a mikrobiológiai vizsgálatokon túl ellenőrizték egyebek közt a termékek tartósítószer-, cukor- és laktóztartalmát is.

  • Három termékben a szorbinsav mennyisége meghaladta az adalékanyagokról szóló rendeletben meghatározott felső határértéket, emiatt a gyártónak élelmiszer-ellenőrzési bírságot kell fizetnie.
  • Négy terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt többek között a tápértékjelöléssel, valamint az összetett összetevők feltüntetésével.

Közölték: három termék esetében a jelölési hibák miatt, 2 terméknél minőségi hiba miatt, valamint 1 terméknél jelölési és minőségi hiba miatt indult eljárás. Arra is kötelezték a cégeket, hogy javítsák ki a feltárt hibákat.

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a 15 túródesszert közül a dobogó legfelső fokára a Pöttyös Túró Rudi állhatott, a második helyen a Pilos Túródesszert végzett, míg a harmadik helyet a Pöttyös Óriás Rudi laktózmentes érdemelte ki.

A 7 tejalapú desszertkészítmény versenyében az első holtversenyben a Milfina Rudi és a CBA Piros Rudi lett, második a Sissy Rudi, harmadik helyen pedig a S-Budget Rudi végzett.

A részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

(MTI)

(Kiemelt kép: Nébih)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top