nlc.hu
Aktuális
A gondok kovácsoltak össze minket

A gondok kovácsoltak össze minket

Sokakat a közösen megélt – és megoldott – gondok kovácsolnak igazi társakká. Ha sikerül a problémákon együtt úrrá lenni, akkor biztos, hogy megtaláltuk a társunkat – vallják.







Szajcz Ágnes pszichológus
Így gondolhatja Lőrincziné Ládi Krisztina is, aki jelenleg kettesben lakik a kisfiával, Marcival, de már nagyon várják, hogy Marci édesapja hazatérjen az egyéves külföldi munkából, és tavasztól újra hármasban élhessenek.

– Egy budapesti szórakozóhelyen találkoztunk Lackóval. Jól éreztem magam a társaságában – emlékszik vissza az első találkozásra Krisztina. – De pont előtte lett vége egy hosszú kapcsolatomnak, ami eléggé megviselt. Így eleinte nem foglalkoztam a lehetőséggel komolyan, gondoltam, lesz, ami lesz, vágjunk bele. És vele olyan tulajdonságokat fedeztem fel önmagamban, amelyekről korábban sejtelmem sem volt. Például száz százalékosan megbíztam benne. Rájöttem, hogy valahogy benne ötvöződött az összes ideálom. Pár hónappal a megismerkedésünk után, a születésnapomon megkérte a kezem.








 A szakítópróba ereje

 – Nagyon jó, ha nem úgy vágunk bele egy kapcsolatba, hogy határozott elképzeléseink vannak a jövőről – mondja Szajcz Ágnes pszichológus. – Így sokkal jobban megismerjük a másik valódi arcát. Kriszti nem féltékeny a férjére, és ez bizonyítja, hogy benne találta meg az igazit. A gondok, nehézségek vagy egy hosszú külföldi munka pedig olyan próbatétel egy kapcsolat számára, amely megerősítheti a kötődést.
Az esküvővel végül vártunk még egy kicsit, mert biztosra akartam menni. Látni akartam, hogy a nehéz helyzetekben is működik-e a kapcsolatunk. Szerencse, hogy meggyőződtem a párosunk teherbírásáról, mert olyan nehézségeket éltünk át együtt, amelyek talán külön-külön is egy-egy kapcsolat felbomlásához vezethetnének. Ám ezek még jobban megerősítették a kettőnk közti köteléket.

Kezdődött az építkezéssel, ami sok idegeskedéssel, konfliktussal járt. Eleinte problémák voltak a szülők és köztünk is, s ezek igazán csak a saját házba költözésünk után szűntek meg. Szerettünk volna kisbabát, és közel egy évet vártunk a kis jövevényre, mire megfogant. Kiderült, hogy nem elég, hogy a kismanónk ilyen nehezen fogant, fejlődési rendellenességgel jön a világra, beteg lesz a kis szíve. Nem sokkal a születése után Marcit műteni kellett, s az operáció hatalmas kockázatot jelentett. Az az időszak nagyon kemény volt. De végül valahogy mindig rendbe jöttek a dolgok. Lackó most egy évig külföldön dolgozik. Ilyenkor derül ki igazán, mit bír ki egy kapcsolat. Én már tudom, hogy nincs miért aggódnunk, hiszen legyőztünk minden utunkba kerülő akadályt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top