Néhány nappal ezelőtt óriási tragédia történt a Pest megyei Pilisen, egy kétéves kislány beleesett a kerti medencébe, és az életét nem sikerült megmenteni.
A Blikk szerint a történtekkel kapcsolatban még rengeteg a nyitott kérdés, ugyan a szomszédok egybehangzóan állítják, hogy a kislány édesanyja, Erika épp egy képet festett a házban, amikor a baj megtörtént, hogy az édesapa hol tartózkodott, az a beszámolók alapján nem egyértelmű, van, aki szerint éppen bement enni a lakásba, más szerint a férfi otthon sem volt, a gyermekre pedig az egyik féltestvére vigyázott.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A Blikk információi szerint a szülők teljesen összeroppantak gyermekük elvesztése miatt. „Az asztalosként dolgozó Ambrusnak és a pénzügyekkel foglalkozó Erikának a mindene volt ez a kislány, elképesztően szerették. Igyekeztek mindent megadni neki, nemrég ünnepelték a második születésnapját” – nyilatkozta egyik szomszédjuk.
„Tapasztalataink szerint a kerti medencés balesetek többnyire akkor történnek, amikor a felnőttek a házban vannak, a gyermekek pedig kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenséget, kiszöknek a medencéhez. Javasoljuk, hogy a kerti medencéket, tavakat kerítsék körbe, vagy fedjék le, amikor használaton kívül vannak, vagy zárják kulcsra a bejárati ajtókat, földszinti ablakokat” – írta Facebook-oldalán a Magyar Gyermekmentő Alapítvány.
Hozzátették, a pénteki tragédia napján Balatonszárszón épphogy sikerült elkerülni a legrosszabbat, ott egy 3 éves kisfiút húztak ki a kerti medencéből, aki már lefele süllyedt a vízben, és szerencsére őt még időben sikerült kimenteni.