Menet közben kizuhant az autóból egy egyéves kisgyerek Romániában, a Krassó-Szörény megyei Csuta településen. Egy enyhe balkanyarnál kiesett a gyermekülésből – amelybe nem volt megfelelően becsatolva -, majd nekicsapódott az autó ajtajának, ami kinyílt és így az úttestre zuhant – számolt be a maszol.ro.
A járművet a 44 éves apa vezette. Mint a portál írja, hátul, középen ült az anya, aki állítólag éppen a nagyobbik fiú becsatolásával volt elfoglalva a másik oldalon, amikor a kisebbik kiesett az autóból.
Mentőhelikopterrel kórházba szállították a súlyosan megsérült kisfiút, aki kezdetektől kómában volt. A kisgyerek azonban a szerdán történt baleset után két nappal meghalt a kórházban.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock