A hírnévnek megvannak a súlyos árnyoldalai. Ezt a saját bőrén tapasztalta meg Claire Foy, aki a The Crown című Netflix-sorozatban alakította lenyűgözően a fiatal II. Erzsébet brit királynőt. A brit színésznőnek ugyanis lett egy megszállott rajongója, aki minden egészséges határt túllépve próbált meg közeledni hozzá, mely miatt a fiatal nő végül a hatóság védelmét kérte – számolt be a BBC.
Az ügy bírósági szakaszba került, ahol arról döntenek majd, hogy Claire Foy zaklatója ellen különös védelemben részesülhet-e (Stalking Protection Order). A rendőrség szerint ez ugyanis indokolt lenne, mivel a férfi „jelentős veszélyt jelentett” a színésznőre. Amennyiben a bíróság ezzel egyetért, a jövőben automatikusan bűncselekménynek minősül, ha az elkövető továbbra sem hagyja békén a színésznőt. Claire Foy február óta és az eljárás végéig ideiglenes védelemben részesül.
A bírósági dokumentumokból kiderült, a 39 éves Jason Penrose tavaly november és december közt üldözte a színésznőt. Azt állította magáról, hogy filmrendező és producer, aki azt szeretné, ha a Claire Foy szerepelne a következő filmjében. A férfi felvette a kapcsolatot a színésznő testvérével, ügynökével és publicistájával is. Az említett időszakban ezer emailt küldött „bálványának”, melyekben arról írt többek közt, hogy megerőszakolná és fájdalmat akar neki okozni, de olyan is előfordult, hogy felbukkant a lakása előtt és nem volt hajlandó befejezni a csengő nyomkodását. Ez történt december 17-én is, amikor a színésznő a rendőrségtől kért segítséget.
A legutóbbi tárgyalást el kellett halasztani, mivel a Jason Penrose védő nélkül jelent meg. A férfit egy szociális munkás kísérte el a bíróságra (Highbury Corner Magistrates’ Court) és, amikor meg kellett adnia a lakcímét, azt mondta,hogy az a highgate-i pszichiátria (Highgate Mental Health Centre). Februárban még a hivatalos címeként egy londoni szálloda szerepelt.