Keresi a rendőrség Illyés Anna Sárát. Az eltűnt 13 éves lányt 2017. január 13-án 23 órakor keresztapja vitte haza a Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky úti lakcímére, majd a házuk előtt kitette. Anna Sára azonban nem ment be az épületbe, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik – írja a police.hu.
A 13 éves lány 170 centiméter magas és 50-55 kilogramm. Haja vállig érő, sötétszőke. Szeme kék. Eltűnésekor fekete, szűk farmert, piros bakancsot, fekete kardigánt, valamint combközépig érő sötétzöld, prémes kapucnis kabátot viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Illyés Anna Sárát felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a 06-70-489-3464-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es “Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.