nlc.hu
Ezo
A Kos játszmája

A Kos játszmája

A Kos archetípus esetében megfigyelhetõ, hogy a Kös csillagjegyhez erõsen kapcsolódó ember olyan helyzeteket teremt, amelyek arra adnak lehetõséget, hogy bebizonyítsa saját rátermettségét.




Ez a rátermettség számára éltető erőként, vagy másképpen fogalmazva energianyerési lehetőségként szerepel. A Kos archetípussal erőteljesen kapcsolódó ember olyan helyzeteket teremt, hogy átélhesse az erő és a győzelem mámorító érzését. Módszereit az jellemzi, hogy az örökös súrlódást és feszültséget keresi, olyan helyzeteket teremtve, amelyekben bebizonyítja a másik elégtelenségét, hiszen csak Ő lehet a győztes és a legjobb.

Gondoljuk végig, hogy a Kos archetípus az ember fejlődése szempontjából a csecsemőkornak felel meg. A Kos ember ugyanúgy el szeretné foglalni a helyét a világban, meg akarja mutatni, hogy helye van közöttünk. A gyermek ezt azzal éri el, hogy sírással jelzi édesanyjának szükségleteit. A Kos ember ugyanígy szeretné felhívni saját személyiségére a figyelmet. Mint ahogyan a gyermeknek a környezet adja a visszajelzést, úgy a Kos típusú ember is emberi kapcsolatokon keresztül szeretné átélni az elfogadottság érzését. Jellemző még rá, hogy teljes kiszámíthatósággal „működik” ez a játszma. Megtalálja a másik gyenge pontját, majd ezen keresztül mutatja meg az Ő tökéletességét. Általában a vizes jegyek empatikusabban viszonyulnak ehhez a magatartáshoz, és a föld-jegyek is sokkal türelmesebbek az ilyen „forrófejű” emberekkel. Gond lehet viszont a tüzes jegyű emberekkel való kapcsolatban, ugyanis ha két tüzes ember találkozik, ott szinte elkerülhetetlen a küzdelem és a hatalmi harc.


Esettanulmány:

Gizella erőteljesen hordozza a Kos erőket személyiségében, hiszen a Mars bolygó az aszcendensén „áll”. Az asztrológia hagyományai szerint az aszcendensen felkelő bolygó az elemzés során elsőrendű szerepet kap, mint a személyiséget legjobban befolyásoló tényező. Ahogyan Gizella megjelenik egy társaságban, mindent elkövet annak érdekében, hogy a figyelmet megkapja, s tartósan birtokolja. Könnyen kapcsolatba lép bárkivel, és ebben a kapcsolatban bemutatja, hogy Ő az élet területén mennyire tökéletes, s minden helyzetben megállja a helyét. Elmondja, hogy az aktuális témában nagyon jól tájékozott, s természetesen megvan az önálló véleménye mindenről. Közli azt, hogy a másik fél kevésbé hozzáértő, bár intellektualitását nem becsüli le. A fent vázolt játszma a „mindenkinél jobb vagyok” játszmája, amivel saját magamnak bizonyítom be, hogy megállom a helyemet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top