nlc.hu
Aktuális
Ki ez a fiú?

Ki ez a fiú?

A színészt Roberto Zucco alakításáért „A legjobb férfi fõszereplõ” díjával tüntették ki a kritikusok. Alig hihetõ, hogy ez a szerény, kedves fiú ugyanaz, mint a színpadon látott, démonikus erejû családgyilkos.




Az is igaz, hogy minden szerepében más. A Bolha a fülbe című bohózatban úgy megnevetteti a nézőket, hogy a könnyük is kicsordul, a Menzel rendezte Még egyszer hátulról című darabban ezerrel hajt, Bulgakov Álszentek összesküvésében pedig ízig-vérig Molière-színész, XIV. Lajos, francia király korából. Ebben láttam először, és feltűnt, hogy hirtelen zizegni kezdenek a műsorfüzetek. Egyszerre mindenki kíváncsi lett: ki lehet ez a fiú?

– Elmondhatom. Kárpátalján születtem, egy ezerlelkes kis faluban, Sárosorosziban. Szüleim egyszerű emberek, színháznak a közelében sem jártak. Amikor befejeztem a középiskolát, épp indult egy osztály a kijevi színművészeti főiskolán, ahová tizennyolcan nyertünk felvételt. Vidnyánszky Attila szintén ott végezte a rendezői szakot, és kinézett magának bennünket. Miután megszereztük a diplomát, hozzáláttunk a színházcsináláshoz Beregszászon, 1994-ben. Budapestre úgy kerültem, hogy Attila jött rendezni, és Márta István, az Új Színház igazgatója engem is meghívott egy előadásra.

– Az egyből azóta négy lett, köztük van a Zucco is. Hol talált rajta fogást?

– Rátapintott a lényegre, mert ezen a figurán nincsenek kapaszkodók. Foglalkozásszerűen gyilkol, de nem lehet tudni, miért. Kiszámíthatatlan. Mindig a pillanat szüli a tettét, tehát nekem is erre kell ráhangolódnom. Végig kell járnom Zucco poklait, ami fizikailag és szellemileg megterhelő, ugyanakkor valahol gyönyörűséges is, bármilyen furcsán hangzik.

– Iszonyú teljesítményekre képes, ehhez kell a jó kondíció. Sportol?

– Eleve szikár fickó vagyok, és mozgékony. Szívesen focizgatom, néha-néha futni is szoktam, mostanában erre nincs időm. Szerencsére a hízásra sem vagyok hajlamos, nagyon sokat ehetem, ellentétben a feleségemmel, aki már attól is hízik, ha jóízűen megiszik egy pohár vizet.

– Ő mivel foglalkozik?

– Színésznő. Szűcs Nelli, a beregszászi színház tagja, ahogy én is az vagyok, a mai napig.

– Mikor látják egymást?

– Ha lemegy az előadás, és másnap nem játszom, beülök a kocsiba, és még aznap éjszaka hazamegyek. Ingázom Budapest és Beregszász között, el is fáradok rendesen. Egyelőre nincs más választásom. Itt is jól érzem magam, ellenkező esetben régen hazamentem volna. Otthon is játszom, most próbáljuk Weöres Sándor Psychéjét, és az őrnagyot alakítom Örkény István „Tóték” című darabjában. Van két gyerekünk, a kislányom négyéves, a kisfiunk most lesz hét hónapos.

– Mondták már, hogy nagyon hasonlít a fiatal Kozák Andrásra?

– Őt is mondták, meg Soós Imrét is, akit csak filmen láttam, és teljesen lenyűgözött. Így vagyok Törőcsik Marival is. Mindig arról álmodtam, hogy legalább egyszer lehessek színpadon a közelében. Megadatott. Két éve mutattuk be Gyulán Juhász Ferenc költeményének színpadi változatát, A szarvassá változott fiút, és a mai napig játsszuk.

– Filmszerepre nem vágyik?

– Forgattam a Jadviga párnájában, és másban is kaptam kisebb szerepeket, de jobban szeretem a színházat. A színpad az a hely, ahol mindaz megtörténhet, ami egyébként soha, és azt őrülten lehet élvezni. Néha azon kapom rajta magam, hogy akkor is a színházon jár az eszem, ha a gyermekeimmel vagyok, pedig így is alig látom őket. Zuccót viszont filmen is boldogan eljátszanám.

– Látott már igazi gyilkost, szemtől szembe?

– Nem éreztem szükségét a látásának, valójában féltem is tőle. A film egészen más, akkor talán belemennék, hogy közelről tanulmányozzam a nehézfiúk külsejét, vagy a gesztusait. Egyszer Kijevben úgy volt, hogy narkósokról forgatunk filmet, és behoztak nekünk egy drogost, az orvossal együtt. Érdekes volt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a narkós: a srác vagy az orvos?

– Látom, nem kapott kedvet a keménydroghoz.

– Nincs rá szükségem. Itt van nekem a színház.

– Idejött Beregszászról, nem ismert senkit, belecsöppent egy társulatba, és percek alatt meghódította a közönséget. Mit kíván még: sok pénzt, világsikert?

– Tisztában vagyok azzal, hogy egyik sem fog bekövetkezni, és nem is vágyom rá. Nem szoktam terveket szőni, ábrándozni. Azt sem tudom, holnap mi lesz. Annyit tudok, hogy előadásom lesz, és arra koncentrálok. Annyi pénzünk van, amennyi éppen elég, miért akarnék még többet? Addig szeretek nyújtózkodni, ameddig a takaróm ér. A színészet is addig jó, amíg nem tudunk meglenni nélküle. Ha ez egyszer elmúlna, talán abba is hagynám. Komolyan mondom.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top