Az étrend-kiegészítőket és speciális élelmiszereket gyártó és forgalmazó cég leszerződtette a legendás csapat fiatal játékosát, Rodrygo Silva De Goest.
A 21 éves focista 2019 óta a Real Madrid csatára, ahová 2025-ig köti a szerződése. A klub történetének ő lett a második legfiatalabb BL-gólszerzője 18 évesen, és a leggyorsabb, aki két gólt szerzett egy Bajnokok Ligája mérkőzésen. A Bajnokok Ligája történetének második legfiatalabb játékosa lett Wayne Rooney után, aki mesterhármast tudott elérni. Sportkarrierje mellett rendkívül aktív a közösségi médiában, Instagramon például közel 7 millióan követik és láthatják meccsen, edzés közben és a magánéletben.
„A futball a mindenem, a gyerekkori álmom, az életem, a családom, ez az, ami leginkább boldoggá tesz…A jövő generációjának azt üzenem, hogy dolgozzanak keményen, és akkor nekik is ugyanúgy eljön majd a nagy nap, ahogyan nekem is eljött” – nyilatkozta Rodrygo.
A megállapodás értelmében a sztárfocista két évig adja az arcát a BioTechUSA-nak és jeleníti meg közösségi média felületein a márka üzeneteit, termékeit, akik az aláírás alkalmával egy egyedi mezzel lepték meg a futballistát, áll a cég hivatalos közleményében.
„A profi sportolók táplálkozás, táplálékkiegészítés, edzés és regeneráció tekintetében minden tudást és szakértelmet segítségül hívnak, hogy maximalizálják a teljesítményüket. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Rodrygo mellettünk tette le a voksát és köszönthetjük őt a csapatunkban! Ez az együttműködés számunkra azt példázza, hogy a kemény munka igenis kifizetődik, ami tovább ösztönöz bennünket. Egy fiatal fiú éppúgy bekerülhet a világ egyik legjobb labdarúgó csapatába és minden esélye megvan arra, hogy világszerte elismert játékos legyen, mint ahogy egy kis, kelet-európai országból is lehet világmárkát építeni” – mondja Lévai Bálint vezérigazgató, tulajdonos.