nlc.hu
Sztárok
Saját lakást kaptak lányai Győzikétől

Győzikéék mindkét lányuknak vettek egy-egy teljesen berendezett lakást, kisebbik lányuk is összeköltözött a barátjával

A showman nagyon elégedett a vőjelöltjeivel.

Üres a fészek a Gáspár család otthonában, Evelin után Virág is kirepült. A családfő egy-egy teljesen berendezett lakással indította útnak a lányait. Győzike a vejeivel is elégedett, annyira kedveli őket, hogy gyakran egyforma ruhát is öltenek – írja a Story magazin.

Győzike

Feleségével ketten maradt Győzike, kisebbik lányuk is elköltözött – Fotó: Sajtószoba

Sokaktól hallom, hogy utálják a vejüket, de én úgy szeretem őket, mintha a saját gyermekeim lennének. Úgy érzem, megütöttem a főnyereményt a vőjelöltjeimmel. Evelin párja, Atika egy belevaló gyerek, nagyon jóban lettünk, (…) Virág barátját, Krisztiánt a születésétől fogva ismerem, a szüleivel is jó kapcsolatot ápolunk, úgyhogy ő inkább olyan, mintha a saját fiam lenne” – áradozott a 48 éves showman.

A Gáspár házaspár mindenben támogatja a fiatalokat, és közös életük elindításában is igen sokat segítettek. “Mindketten kaptak egy-egy új, teljesen berendezett lakást, ahol el tudták kezdeni a közös életüket. Evelin ugyan már tavaly októberben elköltözött otthonról, kétlaki életet élnek Attilával, hol Nyíregyházán, hol a budapesti lakásban tartózkodnak, míg Virág épp a napokban bútorozott össze Krisztiánnal” – mesélte Győzike.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story-címlap

Olvass még a Gáspár családról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top