Bár
az előző férfibeszéd feladta a leckét a lírai szövegével, ezért most megpróbáljuk más szemszögből megközelíteni ugyanazt a kérdést. A használati utasítás férfiakhoz persze jó téma, mert mindenki ért hozzá, így én is. Ezért kifejezetten örülök annak, hogy e sorokban szabadon kifejthetek bármit, anélkül, hogy ebbe akárki ésszerűen beleköthetne.
Mint tudjuk, a szerelem kiemel a hétköznapokból, és egy másik valóságba helyez. A szerelem csendes, béketűrő, nem keresi a maga igazát. A szerelmes ereje megsokszorozódik, személyiségét totálisan átfogja a szeretett lény iránti vágyakozás. Többre és jobbra képes, mint szerelem nélkül. A szerelem inspirál, szembesít, növeli a szerelmes helyzetére és céljaira irányuló reflexiós képességet. Megszünteti a belső korlátokat, jelenvalóvá teszi a szerelmes személyiségét, és élete gyökeret ereszt egy igazabb valóságban. Közelséget és intimitást hoz, egyfajta égi paradicsomot, amelyből annak idején kiűzettetünk. Szerelem hatására testünk és lelkünk ismét egymásba forr, nem hamis módon, kínos félrepillantások közepette, hanem mindent elsöprő, egyszerűségében is lenyűgöző pillanat erejénél fogva.
 |
Ám létezik egy másfajta értelmezés is. Ez sötét és démoni, mely a kételkedés örökkévaló hatalmát hirdeti. A szerelem hiú és tapintatlan emberek pszichológiai játéka. A szerelem ördögi, mert elhiteti veled, hogy nem létezik. Egy példával élve: vannak férfiak, akik pusztán azért cserélik le feleségüket, mert azt hiszik, hogy az új nővel önmaguk lehetnek. Ezek a férfiak azt várják, hogy elmosódott identitásukat, amelyet a hosszú évek üressége és gondolattalansága előidézett, egy megváltó erejű szerelemmel felülírhatják. Ám ez olyan élethazugság, amely szóra sem érdemes. Gyerekes és elméletileg hibás gondolat, ha azt hisszük, hogy egy másik nővel önmagunkabbak lehetünk. Hiszen vagy azonosak vagyunk önmagunkkal vagy nem. Harmadik lehetőség nincs.
A mai kor kedvez az ilyen kényszeres gondolatoknak, mert a polgári társadalom eltűnésével megszűntek a hagyományos életminták is. Pontosabban sokféle életminta létezik, amelyek közül jelenleg az az uralkodó, hogy lehetőleg kerüljünk mindenféle rögzülést identitásunkban. Gondja van az életével? Adjon magának új identitást! Úgy érzi, hogy depresziós? Szeressen bele valakibe!
 |
Ez persze eleve elvetélt próbálkozás. Ha ugyanis valaki nem azonos önmagával, akkor a személyisége helyén tátongó ürességet csakis görcsös igyekezettel próbálja kitölteni, ami hosszú távon visszaüthet. Inni kezd, kurvákhoz jár, drogozik vagy beleveti magát a lélekölő munkába, és ebből épít identitást. A pszichológia ezt alapvető élethazugságnak hívja, amelyben a szerelem kizárólag úgy jelenhet meg a tudat előtt, mint a depressziós vagyok érzete elleni rosszul megválasztott harcmodor. Színészi hajlammal megáldott (vagy megvert) depressziósok arról számolnak be, hogy úgy érzik: bárkivel tudnának azonosulni. Mégpedig úgy, hogy mások személyiségdarabkáit belsőleg teszik magukévá, és életformájukban kezdik utánozni a gazdaszemélyiség életét. Látszat-személyiséget építenek önmaguknak, amibe belebújnak, és ha megunták az identitást, továbbállnak. Számukra a szerelem is csak ilyen identitásképző eszköz lehet.
Kérdés, hogy mi segíthet ezeken a férfiakon? Hát persze, hogy egy igaz szerelem! Mégpedig abból a fajtából, amikor viháncolás közben azt mondogatják a szerelmesek egymásnak, hogy: “eszik, iszik, alszik, tűzoltóautó, labda, virághagyma.” Csakis ez. És semmi más.
