nlc.hu
Család
Ez az ország már engedi a melegeknek a szexet

Ebben az országban végre szabad szexuális életet élni a melegeknek is

India, Thaiföld és Tajvan után újabb ázsiai ország törölte el a területén a melegek szexuális életének tilalmát.

A konzervatív Szingapúrban eltörölték az úgynevezett 377A törvényt, amit még a kolonizációs időkben hoztak, vagyis mostantól már hivatalosan is szabad a meleg szex a városállamban – írja a BBC.

Meleg pár sziluettje

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Szingapúr miniszterelnöke, Lee Hsien Loong a nemzeti televízióban jelentette be a hírt. A döntést a politikusok sokévnyi heves vitázás után hozták meg. Az LMBT aktivisták szerint győzött az emberség a városállamban. A kormány korábban azt tervezte, hogy nem törli el a 377A törvényt, vagyis továbbra is tiltotta volna a melegek szexualitását, viszont kompromisszumként már nem büntette volna. Komoly előrelépés, hogy helyette sikerült teljesen hatályon kívül helyezni a jogszabályt. Ehhez persze az is kellett, hogy az elmúlt években már érezhető volt a közhangulat megfordulása, és egyre több ember állt a jogszabály megszüntetése mellé. A miniszterelnök reméli, hogy ettől a lépéstől elfogadottabbá válnak a szexuális kisebbségekhez tartozók Szingapúr területén, és könnyebbé válik az életük. Az LMBT aktivisták örülnek, ugyanakkor aggasztónak találják, hogy a miniszterelnök a beszédében arra is kitért, hogy a házasság intézményét jobban védik majd, és csak férfi és nő között lesz lehetséges. Szerintük ezek a törekvések sértik a szingapúri alkotmányt.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top