nlc.hu
Aktuális
Fütyi – válasz

Fütyi – válasz






Dr. Vekerdy Tamás
A kisgyerekkori masturbáció („onánia”), fütyifogdosás bizonyos helyzetekben és életkorokban természetesnek tekinthető. Elalvás előtt a paplan lábközé szorítása, ringatózás, dörzsölgetés általában jönnek és elmúlnak. Előfordul, hogy már a csecsemő is hasra fekve olyan mozgásokat végez, melyekkel „megijeszti” tájékozatlanabb szüleit.

Amikor nagyobb gyereknél ezek a jelenségek a nappali társas élet részévé is válnak, akkor érdemes feltenni magunknak a kérdést – ahogy maga is teszi –: mi lehet a gyerekkel? Unatkozik? Túlterhelt – például: túl sok időt tölt el (ha csak „mesét, játékos filmet, természetfilmet” nézve is) a televízió előtt? Ezáltal keveset mozog – kielégítetlen a mozgásigénye? (Hiszen: „séta közben nem csinálja ezt”.) A maga által leírt jelenségeknél súlyosabb esetekben (amikor például az óvodás szüntelenül „fogdossa, dörzsölgeti” magát a többiek jelenlétében, vagy a nagy vendégség kellős közepén is a szék karfáján lovagol a kislány a kivörösödésig, a megizzadásig) a gyerek környezetében is körül kell néznünk. Nincs-e a háttérben egy valamilyen okból lehangolt, megfáradt, depresszív anya? Ilyenkor azért kell a tünettel behatóbban is foglalkoznunk, mert a gyerekre nehezedő súlyos terhet jelez, amitől meg kellene őt szabadítanunk.

De ne menjünk ilyen messzire! A gyerekek életében elkövetkezik egy korszak (régebben ezt egy kicsit későbbre tették, mint Zoli jelenlegi életkora), amikor magamutogatókká, exhibicionistákká válnak, élvezik a meztelenséget, szeretnek a lakásban pucéron futkározni. Ebben az életkorban a kisfiúk gyakran „kapaszkodnak” a fütyijükbe. Ha ez minket zavar, kedélyesen rájuk szólhatunk: – Engedd már el egy pillanatra a fütyidet! – Vagy akár: – Ha fütyizni akarsz, menj a szobádba. – Így kifejezésre juttatjuk, hogy a látvány nekünk nem kellemes, és a gyereknek meg is mondjuk, amit gondolunk és érzünk.
Persze az is előfordul – ritkán –, hogy korai férfihormon-termelés indul meg valamilyen okból, de az erőteljesebb és agresszívebb tünetekkel jár. Az „Ó szexi-szexi!” felkiáltás arra utal, hogy a gyerek mégiscsak láthat ezt-azt a tévében, ami nem neki van szánva. Levele alapján én a televíziózást nagyon erősen mérsékelném. Abban sem vagyok biztos, hogy két és fél éves gyereknek az építőkockázás és mondókázás megfelelően szórakoztató játék, ilyenkor még az egyszerűbb és erőteljesen mozgásos játékformák az igaziak. Például: a labdajátékok. Elég, ha lökdössük egymásnak, ütögetjük, rugdossuk, közelről dobáljuk… Elgurul, utána kell szaladni… Ide-oda lökdösve kapcsolatot teremt, és a „hibákon” is jókat lehet nevetni…

A fenékre csapásról, de még az „ezt nem szabad!”-ról is intenzíven lebeszélném magukat. Ugyanígy a magyarázatról is, hogy ő még kisfiú, és majd, ha nagy lesz… Viszont minden fogócska, bújócska, kukucskáló játék, hintázás, homokozás, pancsolás helyénvaló. (Lehet, hogy a maguk helyében Zoli jelenlétében az ölelést és a puszit is kerülném. Ugyanakkor: Zolival játszanék dögönyözőst, csiklandozóst, dobálóst vagy akár lovagoltatást is.)
Mert: minél többet mozoghat a gyerek – lehetőleg a szabadban, de a lakásban is –, minél kevesebbet nézi a képernyőt, minél többet mulatnak jól együtt, minél kevesebbet foglalkoznak azzal, hogy időnként elkapja-e a fütyijét –, annál hamarabb remélhető, hogy ahogyan ez a korszak jött, úgy el is múlik. Ha maga, ha maguk kevésbé feszülten tudnának figyelni, hamarabb jutnának túl a „tüneten”. A harmadik életévet kivárnám. Ha a sok és jó mozgás ellenére minden változatlan marad, sőt, súlyosbodik, akkor szakemberhez fordulnék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top