A rémálom
Dopeman, azaz Pityinger László családjával – Kattints a képre!
Dopeman, azaz Pityinger László a hip-hop műfaj egyik legjelesebb hazai képviselője. Zenéjében gyakran gengszterekről, stricikről, bűnözésről rappel, egyik lemezének címe pedig: Magyarország rémálma. Sokáig külsős tagja volt Ganxta Zolee Kartel nevű bandájának. Később Majkával is összebarátkozott, készített neki egy nagyon sikeres albumot, majd szinte azon nyomban össze is különbözött a józsefvárosi és az ózdi hős. Dopeman mostanában éppen saját, új felfedezettje, egy nagyváradi rapper lemezén dolgozik, és klipet forgat A telep csicskája című korongjának egyik dalához. A lemez egyik dala, a “Nincsen arra szó”, egyébként egy Sting-feldolgozás, és igencsak érzelmesre sikerült.
Az igazi férfi, a hiteles zsivány, ugyanúgy vállalhatja az érzelmeit, mint a harcait mondja erről Dopeman. Nem vagyok köteles csak a problémákról beszélni. Ha egyszer lesz feleségem és gyerekem, biztos, hogy nekik is írok majd nótát.
Laci életében különös szerepet játszik értelmi fogyatékos kishúga. A zenész szerint abban, hogy jobban értékelje az életét és az őt körülvevő szeretetet, a kislány is sokat segített:
Rengeteg hibát elkövettem életemben, de nem szeretem, ha valami legyőz. Amikor ilyen elég húzós rock and roll időszakom volt, a húgom segített abban, hogy jobban fókuszálhassak arra, mi a fontos igazán. Valószínűleg magamtól is kikászálódtam volna a gödörből, de az ő segítségével másként láttam a problémákat. Hétköznapi dolgokon én már nem szoktam idegeskedni.
És hogy mit gondol az év végi ünnepről?
Szeretem a karácsonyt; az egyik kedvenc ünnepem. A nyolcadik kerületben nőttem fel, és azt, hogy nem lettem bűnöző, a szüleimnek köszönhetem, meg annak, ahogy neveltek. Amikor a szüleimnek nem volt, akkor is inkább nekünk adtak. Egész gyerekkoromban fantasztikus ajándékokat kaptam. Megkaptam a legót, és mindent, amire csak vágytam. Nálunk nagyon egyben van a család: igazi szicíliai a hangulat. Soha nem volt rossz karácsonyunk. Amikor gyerekek voltunk, kizártak bennünket a szobából, amíg díszítették a fát. Aztán összejöttek a nagyszülők és a szülők, elkezdődött az ajándékozás, majd a vacsora, és ment a dajdaj, hajnalig. Mostanában nagyjából hasonlóan történik minden, csak ma már nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy együtt legyünk. Ma már én lepem meg a szüleimet. Igyekszem mindig valami személyeset és az anyagi helyzetemhez mérten drága ajándékot vásárolni. Nem az ára miatt, hanem, hogy legyen exkluzív: hogy ezzel is jelezzem, mennyire szeretem őket.
