nlc.hu
Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek rettentően túlféltőek

Az állandó aggódás és féltékenység könnyen kontrollmániássá teheti őket.

Rák

A Rák mindig azzal védekezik, hogy csak a legjobbat akarja a párjának és valójában valamennyi szerettének. Az is gyakori indok nála, hogy ő csupán szeretetből félti a többieket. Biztosan így is van, mégis jobban teszi, ha kicsit visszavesz a nagy igyekezetből, különben a párja ragacsnak, túlzottan is birtoklónak érezheti őt.

Túlféltős csillagjegyek

Fotó: Getty Images/sarayut Thaneerat

Bika 

A Bikát birtoklási vágya és féltékenysége gyakran kiállhatatlanná teszi. A túlzott ragaszkodással, a féltékenységgel ugyanis pontosan az ellenkezőjét éri el, mint amit szeretne: párja nem kötődik hozzá még erősebben, inkább menekülni próbál a szorításból.

Oroszlán

Az Oroszlán meggyőződése, hogy erősebb és bátrabb másoknál, ezért kötelességének érzi, hogy védelmező szerepet töltsön be. Még akkor is, amikor valójában a párjának, a szeretteinek semmi szükségük sincs erre. Pontosan emiatt egy idő után meglehetősen idegesítővé válhat a testőrködése, a túlzott aggodalmaskodása.

Kos

A Kos tűzrőlpattant jelleme miatt szinte vadássza a konfliktusokat. Sok olyan helyzetben is a párja védelmére kel, amikor nem is történik valódi sértés. Ezzel azonban kellemetlen helyzeteket és fölösleges vitákat generálhat, amire előbb-utóbb ráun a másik. Már a kínos szituk miatt is.

Skorpió 

Ha a paranoiának szobrot állítanának, szinte bizonyosan a Skorpióról mintáznák. Az ő paranoiája, féltékenysége ugyanis már-már legendás, extrém méreteket képes ölteni a faggatózástól kezdve a legaprólékosabb nyomozásig. Pedig jobban tenné, ha nem esne túlzásba, mert nemcsak megrémiszti vele párját, de könnyen el is üldözheti maga mellől.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top