Híresek, sikeresek, tehetségesek – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne imádnának borsot törni mások orra alá. Ezek mellett a hírességek mellett senki sem lehet biztonságban!
Blake Lively és férje, Ryan Reynolds
Lehet, hogy a boldog, hosszú házasság titka a trollkodás? Blake Lively és Ryan Reynolds számára legalábbis úgy tűnik, ez a recept válik be. A hollywoodi álompár előszeretettel hozza egymást kellemetlen, vicces helyzetbe nyilvánosan is, szívesen szólogatnak be például egymásnak a közösségi médiában, az pedig már gyakorlatilag állandó poénjuk, hogy kivágják a másikat a közös fényképeikről – Blake Lively például egy olyan képpel kívánt boldog születésnapot a férjének, amiről félig kihagyta magát az ünnepeltet. Az egyik legnagyobb heccüket azonban kétségkívül a napokban vitték véghez, amikor Lively hatalmas pocakkal jelent meg egy vörös szőnyeges eseményen. A fotósok nem győzték kapkodni a fejüket – a páros ugyanis egészen eddig titokban tartotta, hogy negyedik gyermeküket várják.
Chrissy Teigen
John Legend felesége szintén a férjét trollkodja meg legszívesebben – a híres énekesben például valószínűleg megállhatott egy pillanatra az ütő, amikor Chrissy közös tetkót csináltatott egy Eddie nevű, random idegennel. A mintáról szerencsére később kiderült, hogy csak hennafestékkel készült. A modell szívesen hecceli férjét a közösségi médiában is. Amikor például 2019-ben őt választották meg a legszexibb férfinek, és ezt John egy 1995-ös, róla készült képpel köszönte meg, megjegyezve, hogy ekkoriban még elképzelni sem tudta volna, hogy valaki is szexinek fogja tartani, Chrissy azonnal rákontrázott. John bejegyzését ugyanis azzal a kommentárral osztotta meg, hogy az előző év legszexibb férfija, Idris Elba bezzeg már ’95-ben is szexi lehetett. Még mielőtt azonban valaki azt gondolná, hogy Chrissy csak a férjét ugratja, el kell mondanunk, hogy a család többi tagja sem lehet nyugodt mellette. Egyszer például az édesanyját ugrasztotta vissza a medencébe, amikor egy műkígyót tett a partra, aki egyenesen szembe nézett a vízből éppen kikecmergő Mrs. Teigennel.
Harry Styles
Amikor még a népszerű fiúbandában, a One Directionben énekelt, Harry gyakran volt a tréfák áldozata, többnyire saját hiszékenységének esett áldozatul. Egyszer például egy forgatáson a többi bandatag elhitette vele, hogy várandós producerük vajúdni kezdett, Harry pedig – a többiek legnagyobb örömére – hihetetlenül komolyan vette a helyzetet, és kicsit pánikba is esett. Azóta azért ő maga is kivette már a részét a trollkodásból, a The Ellen Show-ban például pizzát rendeltek az öltözőjébe, majd Harry pontról pontra követett mindent, amit Ellen egy titkos adóvevőn keresztül a fülébe mondott. A pizzafutár elég furán nézett a sztárra, mikor az sorban negyedszer pacsizott vele, de végül mindenki jót nevetett a heccen.
George Clooney
A sármos színész nagy lókötő hírében áll, és míg vannak egészen ártatlan viccei, az is elő szokott fordulni, hogy átesik a ló túloldalára. Az Ocean’s Eleven forgatása során például marihuánás és „f*** Cops” feliratú matricát ragasztott Brad Pitt autójára, ami miatt a színészt félre is állították a rendőrök. Szegénynek biztosan lett néhány ősz hajszála, mire kimagyarázta, hogy a matricák nem az ő véleményét tükrözik, csak kollégája próbálta kellemetlen helyzetbe hozni így őt. Nem járt sokkal jobban Clooney poénjaival Matt Damon sem, aki már-már mániákusan ügyelt szerepe miatt az étrendjére és a testedzésre is. Valószínűleg eléggé bosszantotta, amikor a ruhapróbák során ennek ellenére mégis egyre kisebbek és kisebbek lettek rá a jelmezek – nem sejthette, hogy a dolog mögött nem néhány kihagyott fekvőtámasz, hanem Clooney áll, aki az öltöztetőlánnyal rendszeresen bevetette egy számmal Damon ruháit.
Ha te is szereted a trollkodást, és nem áll tőled távol a csínytevés, kapcsolj a VIASAT3 Troll a konyhában című műsorára minden hétköznap 20 órától, és nyomozd ki, vajon melyik híresség próbálja titokban megtrollkodni az ételeket a nyereményért.