Akiknek könnyen ment …

Az Omishel család

– Akkor döntöttünk, örökbe fogadunk – meséli Mónika. – 2000 novemberében jelentkeztünk a Fővárosi Tegyesznél, és 2002 júniusában csörgött a telefon, hogy van egy testvérpár, két kisfiú… Kende nagyon pici volt, amikor megnéztük a csecsemőotthonban: nyolc hónaposan öt kiló. Valószínűleg a méhen belüli élet miatt: az asszony az első szülése után négy hónappal újra terhes lett, akkor hajléktalanként élt, úgy hordta ki. Otthagyta a kórházban. A bátyja, Sebő, tizenhárom hónappal idősebb nála. Mondták, döntsük el, akarjuk-e őket. Hogyne akartuk volna! Ha én szülöm, akkor is olyannak fogadom el a gyerekeimet, amilyenek! Amikor másodszor mentünk be hozzájuk, már úgy szóltak nekik: „Nézzétek, itt van Anya meg Apa!” Sokkoló érzés volt! A gondozónőket csak dicsérni tudom, nagyon rendesek voltak velünk, segítettek, tanítgattak, szerették nagyon a fiúkat. Aztán végre hazahozhattuk őket, négy hét ismerkedés után. Valahogy nekünk tényleg olyan gördülékenyen ment minden. A férjem azt mondja, biztos azért is gondoljuk így, mert én rengeteget kínlódtam előtte!

– Aztán egyik pillanatról a másikra két gyerek…

– Hát igen, az első időkben alig jutottam lélegzethez. Akkor még megtörtént, hogy a nagyobb, Sebő verte a fejét a padlóba, hogy mitől, már nem fogjuk kideríteni, de aztán elmúlt. Onnan vettem észre, hogy már kezdek magamhoz térni, hogy egyszer ültem, néztem, ahogy játszanak a fiúk, és azt gondoltam: „Istenem, milyen szép ez a két gyerek!” Akkor azt mondtam a férjemnek, „kéne még egy kislány…” Ő is gondolt rá. Hívtuk is a Tegyeszt: még csak nem is kellett újra „sorba állnunk” a harmadik gyerekért. Két évre rá hoztuk haza Jonkát a kórházból, háromhetesen. Hétfőn lemondott róla a mamája, szerdán már láttuk, és a következő hétfőn nálunk volt.

– Mesélsz nekik a születésükről?

– Ők már mind a mi gyerekeink. Úgy igazán. De egy pillanatig sem titkoljuk előlük a történetüket. Egyszer egy ismerősünk megkérdezte: „Ugye, nem mondod el nekik…?” Nem tudom, hogyan képzelheti bárki, hogy éppen a gyerekeimnek fogok hazudni! Jonkát pedig imádja ez a két fiú! Szóval, igazi sikertörténet a miénk… Az egyetlen kérdés, hogy a fiúk miért nem kerülhettek ki hamarabb a csecsemőotthonból. De mi ezt nem is firtattuk, mert boldogok voltunk, hogy kaptunk két kis csodát. Az örökbefogadás pedig arról szól, hogy a megkapott gyereket – akinek a múltját nincs módunkban befolyásolni –, ki mennyire tudja és akarja szépre, jóra, szeretetre nevelni.

(A hét témájának teljes szövegét elolvashatod a Nők Lapja 2. számában!)