Nagy büszkeséggel tölt el, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd vállalkoztak rá, hogy próbára teszik a hajlékonyságukat. A fiúk pár nap múlva indulnak a Mount Everest 8848 méter magas csúcsának megmászására, így adott volt, hogy a Jégpalota hűvös, alig 7 fokos csarnokában, a hófehér jég felszínén tartok nekik jógaórát, ahol egy alaptábor hasonmását is felállította a Magyar Everest Expedíció 2017 stábja.
Ennek köszönhetően valóban úgy érezhettük magunkat, mintha a jógaóra után indulnánk is a Csomolungma csúcsára.
Szilárd mosolyogva jelezte, hogy hajlékony alkat, így egyáltalán nem fél a kihívástól. Dávid pedig életében először próbálta a fejállást, és azonnal sikerült neki. “Jé, tudok fejen állni, ezt eddig nem is tudtam!” – jegyezte meg. Hiába, a bátraké a szerencse, annak idején nekem fél év gyakorlás kellett ahhoz, amit a vakmerő hegymászó pillanatok alatt kivitelezett.
Fotók: Szabó Gábor
“Gondolom, azért nem jelentett számunkra nehézséget a jóga, mivel mindennap különféle erősítő és aerob edzésekre járunk. A felkészülésnek három kategóriája van. Az első a fizikai edzések, a második a stratégiai, ami abból áll, hogy a hegy különböző szakaszainak megmászásához különböző technikai megoldásokat rendelünk, és kitaláljuk, hogy milyen görbét írjunk le a hegyen, és hol hány napot töltsünk el, a harmadik pedig a mentális tréning, amelyben sportpszichológus segít” – kezdte Klein Dávid.
“A hajlékonyságom szerintem gyermekkorom nindzsás időszakára vezethető vissza – nevetett Szilárd. – De komolyra fordítva a szót, az átlaghoz képest mindig hajlékonyabb voltam. A sziklamászáskor és a hegymászáskor ez jól is jött. A jógát is próbáltam régebben, és meglepett, mennyire egyensúlyt teremt testi és lelki szinten” – mondta Szilárd, aki a hegyen is fontosnak tartja a bemelegítést. “Van egy mozdulatsor dinamikus nyújtással, kitörésekkel, láblendítésekkel, ezt igyekszem még a hegyen is, a legextrémebb körülmények között is alkalmazni.”
“Amikor egy újabb magaslati tábor felé vesszük az irányt, nem árt a bemelegítés, és a pihenőnapokon is nagyon jót tesz, ha van egy olyan fizikailag átmozgató rutinsor, amit használni tudunk. Igaz, a hegyen kicsi a mozgásterünk, mert az alaptáborban minden hepehupás, nem ilyen szép sík a hely, mint itt jégen” – tette hozzá Dávid, akinek szintén nem volt idegen a jóga, hiszen már ő is próbálta.
“Jó buli volt jógázni a jégen! Voltam már jógaórán, és body art órákon is. Mivel a mászástól sokkal merevebbek az izmaim, és beszűkültebb a vállam mozgástartománya, ezért az olyan típusú testedzések, ahol fontos szerepet kap a nyújtás, sokat tudnak segíteni.”
A jeges jógaóra és sok mosoly után kicsit komolyabb témáról is faggattam a fiúkat. Mindig is érdekelt, a hegymászókban munkálkodik-e a félelem, és bizonyos magasság felett valóban meditatív állapotokat élnek-e át.
“Annak idején, amikor Erőss Zsolt a Kancsendzöngára indult, megkérdeztem tőle, van-e félelemérzete. Zsolt a zen mesterekéhez hasonló nyugalommal azt válaszolta: itthon még igen, de amint a hegyre lép, ez teljesen elmúlik…”
“Valóban, ahogy Zsolt mondta neked, amikor elkezdődik a mászás, megszűnik minden kétely és félelem. Fent, 8000 méter felett, van egy furcsa állapot, amikor térben és időben nehéz elhelyezni magunkat. Ilyenkor szűkül a látóterünk, nincs már meg az a fizikai komfort, ezért nagyon észnél kell lennünk” – mondta Dávid.
“Sok világhírű hegymászó leírta már a könyvében, hogy bizonyos magasság felett úgy érezte, mintha a teste elválna a lelkétől. Ezt a furcsa élményt egyrészt az oxigénhiány, másrészt a totális fizikai kimerültség okozza. Úgy kell ezt elképzelni, mint egyfajta delíriumos állapotot. A félelemérzet pedig segít abban, hogy teljes koncentrációval, felelősséggel mozogjunk a legveszélyesebb szakaszokon. A hegyek csúcsán csak néhány percig vendégeskedünk, egy expedíció egyben zarándokút is. Amikor hosszú ideig egy földöntúli helyen létezünk, a visszatérés után más szemmel nézünk a hétköznapokra” – fejezte be Szilárd, majd búcsúztam a fiúktól, és kértem, vigyázzanak magukra, hiszen örök törvény, hogy az út a fontos, és nem a cél!
