 |
Lássuk csak: ha volna otthon boszorkánykonyhánk, miből is gyúrnánk össze az ideális férfit? Külsőre úgy nézne ki, mint Brando, Newman vagy DiCaprio ízlés szerint. A fellépése a megtévesztésig hasonlítana egy sztárügyvédére. A lelke pedig a barátnőnk lelkének szakasztott mása lenne. No, ehhez a férfihoz szívesen hozzámennénk feleségül! Hagynánk, hogy leszakítson, mint egy mezei virágszálat, mellette tündökölni volna jó, vagy égni együtt a szerelem hevében, imádni a királyt, és királynőnek lenni mellette. Fiatal korunkban jó néhányan belesodródunk ilyen kapcsolatokba ha nem is DiCaprio-szerű tinédzserbálványokkal. Aztán férjhez, hát, máshoz mentünk
Nem kell porig égni
Húszévesen még nagyon vonzott, ha egy férfi hevesen birtokolni akart meséli Edina. Akkor még nem tudtam megkülönböztetni a szerelmet az uralkodni vágyástól. Jártam egy olyan fiúval, aki őrülten féltékeny volt. Ritka vendégnek számított köztünk a harmónia drámai szakítások, katartikus kibékülések váltogatták egymást. Miközben azt is tudtam, hogy tartósan sosem volt hű hozzám. Imponált a vagánysága, az ellenállást nem tűrő szerelme, hogy éjjel háromkor átmászott értem a kerítésen, és virággal a kezében, a bocsánatomért esdekelt. A rabja voltam, de közben meg szabadultam is volna. Talán az egyik ilyen szabadulási kísérletből született meg mellette bennem egy másik szerelem. Barátságnak indult azzal a zenész fiúval, akitől ő óva intett, és akivel én rögtön az első alkalommal hajnalig tudtam beszélgetni. Nem túlzás, ha azt mondom, a szerelmem maga hajszolt bele a másik karjaiba!
Vagy egy évig párhuzamosan találkozgattam velük. Az egyik gyengéd volt, és határozatlan az érzelmeiben, a másik erőszakos. Amikor minden kiderült, nem volt kétséges, ki lesz a győztes. Főleg, hogy a szelíd fiú attól félt, úgysem tudna megtartani engem. A másik határozottan bizonygatta: az övé vagyok, úgysem találnék olyat, aki engem nála jobban szeret
Végül megismerkedtem egy normális pasival immár nyolc éve vagyunk együtt nagy boldogságban , akiből sugárzott a nyugalom és a megbízhatóság. Mellette úgy érezhettem királynőnek magam, hogy közben nem kellett naponta százszor porig égnem. Vele nem kell játszmázni, jó, hogy mindent kimondhatok, amit érzek, hogy a végtelenségig megbízhatom benne, és jó, hogy a szerelem átéléséhez nem kellenek az érzelmi viharok. Szabadságot ad nekem, nem akar folyton ellenőrizni. Későn jár haza, mert sokat dolgozik. Olyankor már nagyon várom, megvacsorázunk, beülünk a kádba, és sokáig beszélgetünk.
Azért én azt is tudom, hogy időnként abból a régi, szelíd szerelemből születik egy gyönyörű dal, amely csak nekem szól.
(Folytatás a Nők Lapja 3. számában!)
