Mi a boldogság titka?

Nem vagyok élettapasztalt? Elsodor ez a teljesítménycentrikus világ? Nagyok az elvárásaim? Magammal szemben is azok! De akkor adjam lejjebb, csak mert szeretetre vágyom? Tanuljak türelmet? Igen. Tanuljak türelmet és alázatot… alázatot a másik ember iránt… de hol a határ? Meddig lehet ez alázat, és honnan büszkeség?

Jaj, túl sok a kérdés… bennem.

Próbálom kereseni a magyarázatot arra, hogy miért hagyja egy férfi a lángoló szerelmet elmúlni, és miért adja fel? Honnan tudom, ki a párom? A belső hang mikor hazudik nekem? Soma, kérlek, mondd el nekem a boldogság titkát. A kávéházban ült egy idős pár, a férfi simogatta a nő fürtjeit, egy puszi, és kézen fogva mindketten csendben a saját könyvükbe bújva pihentek, finomkodtak, békében egymás mellett…

Egy kéz a mélyből


Kedves “Kéz a mélyből”!

Olyan nagy kérdéseid vannak, olyan komolyak, és most én is épp egy kis madárnak érzem magam. Az állandóan cinkelődő kamasz fiam erre biztos azt mondaná: „nem, anya, nagy bálna vagy”! Azt tudom, hogy én tudatosan a belső hanggal 29 évesen léptem kapcsolatba. Előtte csak úgy jött, ha éppen talált bennem rést. Viszont ez több hónapomba került. Akkor 5 hónapot töltöttem el a falunk szélén levő bányatavaknál, és „vízi-meditáltam”, napi 6-8-10 órán át. (Most megint nagy szükségem van rá, rendet kell raknom, meg kell erősítenem magam, úgyhogy holnap hajnalban elutazok egyedül Egyiptomba, ott fogok vízi-meditálni.) Tegnap ugyanezt a Szecskában tettem, ezt csak azért mondom, mert nem kell hozzá messzire menni. Sőt, az is lehet, hogy neked nem is a víz kell. Hanem valami más. Épp az, amire vágysz!





Kezdj el körbenézni, kezdj el keresni, mi az, ami kikapcsol, lelazít, segít befele utazni! Annyiféle út és módszer van, ez teljesen egyénre szabott, hogy kinek mi a pálya. A hibáinkról – ezt már írtam – azt gondolom, hogy tökéletesek. Ezek a hibák is kellenek ahhoz, hogy éppen azok legyünk, akik vagyunk. Mohók vagy szeleburdiak, türelmetlenek vagy belassultak, vagy kapzsik, jellemgyengék, csalfák, szertelenek. Mindnek oka van. Viszont folyamatosan változunk. No nem az alap – merthogy van alaptermészetünk -, de sokat finomíthatunk magunkon.

Azt tapasztaltam, ha valaki alaptermészetében megváltozik, az trauma következménye, és betegséget hoz magával. Mindenesetre a legtöbb, amit tehetünk: maga a törekvés. De azt se erőszakkal, csak finoman, programozva, szokatva magunkat az új irányhoz. Ahogy a kapitány átfordítja a nagy hajótestet keletről északra, lépésről lépésre.
Maga az élet, a folyamatos történések úgyis tanítanak. Az elfojtás, az önerőszak többet árt, mint használ. Ebből a szempontból sok mindenben egyetértek Oshoval – aki egy Zen gondolkodó.

Hagyni a dolgokat folyni a saját medrükben… hagyni… És a sors valóban utat mutat – ahogy írod. Csupa jellel vagyunk körbevéve, tele vagyunk szinkronicitással. Hogy mikor jön el, megbecsülni, amit kell? Hát, nézd meg magad kivülről! Olyan messziről, amilyen messziről még be tudod fogni magad! Emelkedj magad fölé, és nézd meg ezt a lányt, nézd meg az ő életét! Milyennek találod? Milyen ennek a lánynak kívülről az élete, és milyen belül? Ki Ő? Azt mondják a bölcsek, az úton két fő ellenség van: a türelmetlenség és a félelem. Ők vihetnek a leginkább félre, ők árthatnak a legtöbbet. Mégis azt gondolom, senki nem úszhatja meg az életet – talán csak a Dalai láma legújabb
inkarnációja? – anélkül, hogy meg ne tapasztalja az ő tanításukat, és jelenlétüket.

Az emberek iránti alázatról pedig a következőket gondolom: Mindenki tud valamit, amit én nem. Mindenkinek van olyan tapasztalása, ami nekem nincs. Mindenkiben benne van a világ egy szeletkéje, egy olyan látásmód, ami nekem nincs. Ezért érdemes nyitottan, ítélet nélkül, elfogadással állni az emberekhez – nem mondom, hogy mindig könnyű, de lehet rá törekedni – és akkor én is gazdagodom valamivel. Nagyobb lesz az emberismeretem, az élettapasztalatom. Ez az alázat lényege, és ha valóban nyitottan, ítélet nélkül fordulsz a másik felé, akkor alázatos vagy, és nyugodtan lehetsz mellette büszke önmagadra. Persze már amire büszke akarsz lenni. Mindezek kellenek ahhoz, hogy még inkább megismerjük magunkat, és ha kell, kívülről is lássuk azt, akik vagyunk.

Persze, ahogy mi magunk is, ez a belső mozi is folyamatosan változik, igen, ez – is – néha elbizonytalanít. Időnként elbizonytalanodunk, szorongunk, ez nagyon is emberi. Ilyenkor kell időt szánni magunkra, elcsitulni, lenyugodni, feltöltődni, egyedül lenni, befele utazni. Enélkül nem lehet egyensúlyban maradni! Keresd meg a módját, hogy ezt minél hamarabb megadd magadnak! És akkor tudni fogod, hogy az a férfi a párod-e vagy sem, hazudik-e vagy sem, és mért hagyja a lángoló szerelmet elmúlni – azt azért tudd, hogy a folyamatosan, és túl hosszan tartó lángolás éget és feléget. A boldogság titka? Biztos kell hozzá a jelenben lenni tudás, az elfogadás, a lelki egyensúly, a befogadni tudás, az adni tudás, és a nélkülözhetetlen, a legfontosabb: a szeretet.

Soma levelezési cím: soma@nlcafe.hu