Krisztofernek 5 évvel ezelőtt egy szempillantás alatt tört derékba az élete: a várpalotai hintabalesetben letört a 33 méter magas kalapácshinta karja, és az akkor 18 éves fiatalember 15 métert zuhant, a fejét pedig beütötte a betonba. A szerencsétlenül járt fiúnak minimális esélye volt a túlélésre, azonnal kómába esett. Csodával határos módon azonban másfél év múlva elhagyhatta a kórházat. Azóta barátnője is van, de az élete örökre megváltozott. Maradandó agykárosodást szenvedett, dolgozni soha nem fog tudni. A család 100 milliós kártérítésre tart igényt.
Krisztofer a Tények Plusznak szívszorítóan nyilatkozott. A hosszú kóma és a maradandó agykárosodás miatt nehezen formálta a szavakat, de elmondta, hogy saját magát okolja, és bánja, hogy túlélte a balesetet. “Kár, hogy túléltem, mert bánt, hogy miért ültem fel. (…) Nem tudok dolgozni. Otthon én csinálom esténként a konyhát. Elmosogatok, felsöprök, meg rendbe rakom” – mondta.
Édesanyjának élete végéig támogatnia, segíteni kell Krisztofert. “Menne dolgozni, de nem tud elhelyezkedni. Sokszor olyanokat mond, hogy ‘Minek élte túl ezt a balesetet, mert neki így nem jó élni’. (…) Fejlődést jelenleg nem látok, stagnál az állapota. Dolgozni sajnos nem tud, mert nem lát rendesen. Epilepsziája is lett, ami bármikor előjöhet” – mondta el Máthé Zoltánné.