nlc.hu
Fotó
Egy vidéki állatorvos egy napja

Egy vidéki állatorvos egy napja

Az állatorvos már reggel hat óta talpon van a Fejér megyei Lajoskomáromban. Dr. Labossa Tamás napi körútja a hatszázötven tejelő tehenet tartó szarvasmarhatelepen kezdődik, majd a kilencszáz kocás sertéstelepen folytatódik. Útközben kiskutyákat, madarakat, cicákat is ellát – ami csak szembejön, és legalább két lába van.

Bár “városi gyerek” volt Labossa Tamás, sokat volt állatok között. A Tisza-parti nyaralásokon pedig elbávölték a tehenek, ahogy százával mentek ki a legelőre. “Meg néztük, ahogy a szomszédban fejik őket. Nekem gyerekként ez óriási élmény volt” – meséli.

Egy vidéki állatorvos egy napja

A nyolcvanas években, amikor tanulta a szakmát, az oktatásban még nem foglalkoztak nagyon mással, csak lovakkal, szarvasmarhákkal, sertéssel, hiszen akkoriban a szocialista mezőgazdaságnak nevelték a szakembereket.

Egy vidéki állatorvos egy napja

Labossa doktor így elsősorban nagyüzemi állatorvos lett, de mellette a hozzátartozó falvak állatorvosa is, vagyis a kisebb kedvenceket is ellátja. “Ma már szinte a nagy állat a hobbiállat, és azt tartják bolondnak, aki szarvasmarhával foglalkozik. Pedig megvan ennek a maga vadnyugati romantikája!” – meséli, és ezt magunk is érzékelhetjük, amikor megérkezünk az alig egy órája született bocihoz. 

Egy vidéki állatorvos egy napja

 

Egy vidéki állatorvos egy napja

“Egykor az emberek annyi haszonállatot tartottak, hogy egy falu akár négy állatorvost is eltartott. Ma én szolgálok ki öt települést… van, hogy száz kilométert is autózom naponta” – mondja a doktor úr.  A kezdetekkor még telefon sem volt, egy füzetben hagyhattak üzenetet a páciensek, pontosabban azok gazdái. 

Egy vidéki állatorvos egy napja

És hogy mit szeret a legjobban a munkájában? “A szabadságot. Azt, hogy bár van fix munkahelyem, önállóan osztom be az időmet. Szeretem azt is, hogy bárhová megyek, engem mindenhol várnak, és ha sikerül meggyógyítani egy jószágot, akkor mindenki boldog. Ha pedig olykor egy-egy állat menthetetlen, az ember a jó élményekbe kapaszkodik.” 

Egy vidéki állatorvos egy napja

 

Egy vidéki állatorvos egy napja

Ilyen például az állatok születése. “Amikor egy egész éjszakát ott ül az ember egy fialó koca mellett a gazdával, és nehezen jönnek a malacok, majd a végén gyönyörködünk abban, ahogyan a csecsre helyezett malacok gömbölyödnek… vagy mikor megszületik egy csikó, csetlik-botlik, de két óra múlva ott fickándozik az anyja mellett, az nagyon szép dolog.”

 Egy vidéki állatorvos egy napja

Egy vidéki állatorvos egy napja

Egy vidéki állatorvos egy napja

Ott vannak persze a nehezebb pillanatok is. “Sajnos óhatatlanul előfordul, hogy mire műtétre kerülne a sor, az a ló vagy szarvasmarha elpusztul. Talán ennél is nehezebb, mikor egy idős házikedvenctől kell elbúcsúzni. Ilyenkor az állatorvos kicsit pszichológus is… Öreg tanítómestereimtől azt tanultam, hogy nem elsősorban az állattal kell “megküzdeni” hanem a gazdájával. Ha ő elfogad, akkor azt is elfogadja, ha nem tudom meggyógyítani az állatát. Másként viszont akármit csinálok, úgyis rossz leszek. Szóval nekünk, állatorvosoknak az emberek nyelvén is értenünk kell.”

Egy vidéki állatorvos egy napja

Labossa doktor azt mondja, ez a képesség különösen jól jön, amikor állatvédőként kell fellépnie – merthogy ilyenre is akad példa. “Ha méltatlan körülmények között tartanak egy állatot, azt nem hagyhatom szó nélkül. Mindegy, hogy társállatról vagy haszonállatról van szó, minden állatnak lelke van. Ezt abból is látni, ahogyan ragaszkodnak a gazdájukhoz, ha az jól bánik velük.” 

Egy vidéki állatorvos egy napja

A doktor azt mondja, bár mostanában divat a specializáció, ő inkább a régi, klasszikus, táskás orvos, aki mindenben igyekszik megfelelni. “De nem bánom! Amíg az ember érzi, hogy szükség van rá, addig nincs baj” – mondja.

Egy vidéki állatorvos egy napja

Szabadidejében sem marad állat nélkül: nagy sétákat tesz vizsla kutyájával vagy éppen horgászik, ha marad ideje. “A kutyája sosem beteg, igaz?” – kérdezem. “Hát, nem szabad neki!” – mondja nevetve. 

Köszönjük a Bayer Hungária Kft.-nek a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét! 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.