nlc.hu
Szabadidő
Felnőtt LEGO játékok

Felnőtt LEGO játékok – kockák, amik generációkat kötnek össze

40 éves vagyok és szenvedélyem a LEGO® játék, sőt, lassan függője leszek a legújabb épületeknek. 25 év után újra a kockák simítják az idegeimet.

5 éves voltam, amikor megkaptam az első LEGO készletemet, akkoriban nem voltak extra színek, furcsa formák. Kockák voltak, ablakok, ajtók, cserepek és a nagy zöld lap, aminek a sarka mindig letörött. De egészen más volt, mint bármilyen játék, amivel akkoriban játszani lehetett. Hosszú órákat töltöttem a kockák világában, házakat építettem, rendeztem be és játszottam bennük a felnőttek vágyott életét.

15 éves koromig szinte megállás nélkül ontottam a LEGO építményeket. Építettem várost, éttermet, családi házat teraszokkal, nagy nappalival. Mindig arra vágytam, hogy legyen annyi sima felületű elemem, amiből parkettát csinálhatok, akkoriban. Akinek volt LEGO készlete a 90-es években, az tudhatja, hogy a csempekocka hatalmas érték volt, kevés volt belőle, és akkoriban szó sem volt arról, hogy darabonként vehetünk bármit. Az anyukámmal színek szerint válogattuk szét az apró kockákat, hogy könnyebben lehessen építeni. Aztán évente egyszer a kádban mostuk át a kockákat, mégiscsak rend a lelke mindennek. Profinak hittem magam a 90-es években. Bármit megépítettem, hosszú órákon keresztül dolgoztam, próbálgattam, aztán később kockás füzetben terveztem.

Az egész család izgatottan várta, hogy mikor jelentem be, hogy építész leszek. Soha.

Akkoriban minden gyerekről, aki sokat játszott a LEGO szettekkel, azt mondták, hogy mérnök lesz, a szülők könnybe lábadó szemmel nézték a szőnyegen kockázó Sanyikat, Zsuzsikat, és várták, hogy a jövő Ybl Miklósai egy szép napon a nappalijukból sétáljanak ki. Pedig a LEGO játék ennél sokkal többet ad, gyerekként megtapasztalni az alkotás, a tervezés folyamatát. Megtanulni kreatívan megoldani elképzelhetetlennek hitt feladatokat.

Aztán az építkezést kamaszkoromban felváltotta a Kispál kazetták hallgatása, a pasizás, a suli előtti bandázás a barátokkal. A dobozok helyére hifitorony került, a kockák pedig becsomagolva várták, hogy valaki újra elővegye őket. Eltelt több, mint 20 év, ameddig nem igazán nyúltam LEGO kockához, ugyanis felnőttként már nem ugyanaz. Már nem akarok dolgokat kitalálni, problémákat megoldani, kivitelezhetetlennek tűnő épületeket megtervezni. Most már más a kikapcsolódás. Sorozatot nézni, olvasni, vagy apró pogácsákat szaggatni és mérnöki pontossággal egymás mellé rakni őket a tepsiben.

Aztán megszületett a lányom és szüleim mintáját követve ő is kapott LEGO készletet, de valahogy nem kötötte le. Eltelt jó pár év úgy, hogy játszott ugyan vele, de azt a típusú rajongást, amire a saját gyerekkoromból emlékeztem, nem láttam rajta viszont. Nem erőltettem, úgy voltam vele, hogyha egy napon majd érdekelni fogja, előveszi. Nem így lett, azt hittem, hogy ez a mi életünkből kimarad.

Aztán pár éve karácsonyra kaptam egy LEGO zongorát, sok ezer darabos, több száz oldalas leírással. Remek helyet találtam neki, a felbontatlan bonbonok és lakásillatosítók mellett, a továbbajándékozós polcon. A covid alatt aztán a hosszú novemberi esték alatt meguntam a számos kifestőket, a sorozatokat, a kovászos kenyérrel való harcot és elővettem a zongorát. Két hétig raktam, minden este. Megszállottan pakoltam egymás után a fekete sima felületű lapokat, micsoda padló lett volna ezekből 1993-ban…

LEGO zongoraNem figyeltem semmi másra, csak arra, hogy tökéletesen végezzem a feladatomat. Nehéz volt. Fegyelmet és teljes koncentrációt kívánt, másra nem tudtam figyelni és ez nagyon jó érzés volt. Úgyhogy újra elkezdtem nézegetni a LEGO szetteket.

Nahát, ezek már nem is kizárólag gyerekeknek készülnek?

2021 novemberében dobták piacra a Reszkessetek, betörők! házat. Egy álmom vált valóra, amikor megkaptam, és ez volt az igazi áttörés. A lányom leült mellém építeni. Aztán átvette a hatalmat és csak ő épített, megszállottan. Pont ahogy annak idején én.

LEGO ház

A LEGO építés közös program lett. És nem is akárhogy. Az egyikőnk előkészíti az elemeket, a másik épít. De nehéz ügy, ha csak egy leírás van… Aztán a digitális bennszülött lányom megtalálta a megoldást, a dobozon található QR-kódot leolvasva előszedte a leírás online változatát. Nekem ez álmomban nem jutott volna eszembe.

LEGO játékNem vagyok öreg vagy maradi. Egy másik generációhoz tartozom. A LEGO világnak pedig sikerült megoldania, hogy legalább játék közben egyidősek lehessünk.

Azóta együtt építünk hétvégenként. Most végeztünk egy könyvesbolttal és egy hotellel. De ez a LEGO játék már nagyon más, mint az én gyerekkoromban. Bőrszékeket, bárpultokat, műtárgyakat rakunk össze, egy olyan épületben, amiben minden apró részlet ki van dolgozva. Az összeépített tárgyak pedig szépen lassan a lakás díszeivé válnak, mert ezek már egészen mást adnak felnőttnek és gyereknek egyaránt. Egy valamiben mégsem változott semmi, az élmény ugyanaz. Leülsz és alkotsz, és ez elképesztően jó érzés.

LEGO játék

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top