nlc.hu
Szabadidő
Mányoki Attila a Gibraltári-szoros átúszására készül

Mányoki Attila a Gibraltári-szoros átúszására készül

Az új-zélandi szoros és egy kis erőgyűjtés után a világhírű magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila maga alá fogja gyűrni a Gibraltári-szorost is.

Mányoki Attila jelenleg pihen és erőt gyűjt, hogy újabb felkészülés után október végén – az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat hatodik állomásaként – a Gibraltári-szorost ússza át. 

A világhírű magyar hosszútávúszó a hétvégén sikerrel teljesítette az új-zélandi Cook-szoros jelentette akadályt. A szervezők hivatalos adata szerint 6 óra 57 perc 49 másodperc alatt jutott túl a légvonalban nagyjából 26 kilométer hosszú tengerszakaszon.

Mányoki Attila a Gibraltári-szoros átúszására készül

A 43 éves Mányoki beszámolt arról, hogy úszása utolsó fél órájában kissé tengeribeteg lett, ami korábban soha nem fordult vele elő. A 14 fokos vízben különösen nehéznek bizonyult az első pár száz méter, mert a hullámok nagyon erősen sodorták a sziklák felé. “További nagy veszélyt jelentett, hogy rengeteg volt a medúza! Szinte méterenként jöttek szembe, de szerencsére nem teljesen a vízfelszínnél, hanem mélyebben, így át tudtam úszni fölöttük” – mesélte az MTI-nek.

“Az utolsó, mintegy három kilométer megtétele majdnem két órába telt, a végső pár száz méter pedig maga volt az örökkévalóság, hiszen egyre hidegebb lett és egyre jobban elfáradtam – idézte fel a célba jutás előtti helyzetet. – A vízben minimális volt a látótávolság, csak az utolsó pillanatban vettem észre az alattam levő sziklát, s tudtam felemelni a kezem, jelezve az engem kísérő hajósoknak, hogy megvan, megcsináltam!” Elmondása szerint a nehézségekért nagyban kárpótolta egy különleges élmény. “A napomat nagyon feldobta a rengeteg delfin. A második órától úgy a hatodikig velem tartottak. Annyira közel voltak, hogy sokszor tempózás közben egymáshoz értünk. Fantasztikus volt megélni mindezt.”

Mányoki Attila, aki tavaly novemberben Kaliforniában, huszonöt éves pályafutása elismeréseképpen válhatott a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagjává, nagy sorozata nyitányaként 2013-ban úszta át a La Manche csatornát. 2014-ben, Japánban a világ legnehezebb vizes akadályának tartott Cugaru-csatorna sem tudott kifogni rajta, tavalyelőtt pedig egyedülálló módon két héten belül teljesítette az újabb kihívást: a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Ezzel jutott túl az Ocean’s Seven négy állomásán, a Cook-szorossal pedig az ötödiken is. Még a Gibraltári-szoros és az Északi-csatorna maradt hátra a világ hét legnehezebben meghódítható tengeri csatornája közül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top