Több embert temetett maga alá lavina az ausztriai Lech-Zürs alpesi síterületen vasárnap, eddigi értesülések szerint ketten megsérültek – közölték helyi hatóságok.
Christian Gantner, Vorarlberg tartomány biztonsági miniszterének esti közlése szerint már csak két feltételezett eltűnt után kutatnak, a többiek időközben előkerültek. Gantner ugyanakkor bizakodónak mutatkozott, hogy jól vannak, mivel egyelőre nem érkezett bejelentés eltűnt személyekről a hatóságokhoz.
Korábban egy síelő videófelvétele alapján azt feltételezték, hogy tíz embert sodort el a hótömeg. Legfrissebb értesülések szerint a felvételen látható emberek közül hatan sértetlenül megúszták a szerencsétlenséget.
Egy embert sikerült élve, de sérülten kimenteni a hótömegek alól, őt az innsbrucki kórházba szállították légi úton. Egy másik személynek önerőből sikerült kiszabadulni a hó alól és eljutni Bludenz városának klinikájára.
Kutató-mentő műveletet indítottak helikopterek, valamint keresőkutyák bevonásával. Értesülések szerint száznál is többen vesznek részt a mentésben. A lavina délután három óra magasságában zúdult le a 2720 méter magas Trittkopf hegycsúcs térségében.
„Mindent megteszünk a télisportolók előkerítése érdekében” – áll Lech településének közleményében. Az éjszakai keresés folytatásához a hatóságok fényszórókat igényeltek.
Frissítés!
Hétfőn nem sokkal hajnali 1 óra előtt a rendőrség megerősítette, hogy az összes eltűntet megtalálták – írja a Guardian az Austria Press Agency nyomán. A hatóságok szerint négy ember sérült meg, köztük egy férfi, akit részben maga alá temetett a lavina; őt súlyos sérülésekkel Innsbruck tartományi kórházába szállították.
„Feltételezhető, hogy már nincsenek eltűntek” – áll a közleményben, de hétfőn még végeznek egy ellenőrző kutatást a biztonság kedvéért.
(MTI)