Kedves Soma!
Nagyon szeretem a rovatod, bárkinek írsz bármilyen témában, mindent elolvasok, és mindig segít rajtam is, amit írsz.
Most a fő gondomról szeretnék írni neked, a gyermektelenségről. Aki nem tapasztalta, nehezen tudja megérteni, milyen érzés minden hónapban szembesülni azzal, hogy megint nem sikerült, és ki tudja, mikor fog. Mert ha valaki megmondaná, mennyit kell várni, akkor várnék annyit, de így minden hónap egy kudarcélmény. A férjemtől két éve váltam el, az egyik fő probléma ez volt, hogy nem maradtam terhes, és őt ez nem nagyon zavarta.
Sok orvosnál voltam már, mind azt “állapította” meg, hogy egészséges vagyok. Azt olvastam valahol, hogy lelki okai is lehetnek ennek a helyzetnek.
Tavaly terhes maradtam a mostani barátomtól, de egy hónap után elvetéltem. Azóta még volt két vetélésem, mind koraibb szakaszban mint az első, csak épp megtudtam, hogy pozitív, s már véreztem is…
A mostani párkapcsolatom sem túl kiegyensúlyozott, lehet ez is egy ok.
Szeretném tudni, mire kell gondolni, hogy a “lelkem” ne higgye azt, hogy nem akarok gyereket. Mert a pszichikai diagnózis kb. ez, hogy tudat alatt nem akarom. De nem tudom, hogyan befolyásoljam a tudatalattimat. Igaz, hogy néha tudatosan is nagyon félek az egésztől, bár 30 éves vagyok már, még mindig félek a kötöttségektől. Sokszor elképzelem, hogy terhes vagyok, de olyankor mindig felgyorsul a szívverésem, és egyfajta pánik lesz úrrá rajtam. Hogyan tudnám ezt befolyásolni? Nem tudom, mi történik a tudatalattimban, próbálok hatni az agyamra, hogy működjön rendesen, de eddig nem igazán sikerült.
Attól is félek, hogy ha megint terhes maradok, megint elveszítem, és nem élném túl. Vajon egy egészséges mentalitású nő mit érez? Hogyan lehetnék én is ilyen?
Tudom, hogy túl sokat foglalkozom a témával, sokan azt mondják, akkor fog sikerülni, ha már nem foglalkozom ezzel, de hát ez sem ilyen egyszerű, mert bármi történik, vagy csak egyszerűen megyek az utcán, és bármiről ez jut eszembe.
Köszönettel,
Tünde
Kedves Tünde!
Te is tudod jól, hogy soha senki nem fogja megmondani, hogy mikor leszel anya! Úgyhogy felesleges olyasmire várni, ami soha nem jön el! Azt is bizonyára jól tudod, hogy “a félelem vonzza a félelem tárgyát”, vagy ahogy az ismerőseid mondták: “akkor fog sikerülni, ha már nem foglalkozom ezzel”. Persze, persze, hiába tudod mindezt, ha be vagy görcsölve. Merthogy most ez van. Divatos kifejezéssel élve: “rá vagy parázva”. Tehát az elsődleges és legfontosabb dolog most: elengedni az ezen való szorongásodat! Most ezen kell dolgoznod, nem a “gyerekgyártáson”! Írtad, hogy gyakran olvasod a leveleimet, akkor bizonyára azt is sejthetted előre, hogy – mint oly sokaknak -, neked is fogom ajánlani a kineziológiát, mint stresszoldási módszert. (Ha megkérsz rá, hogy ajánljak valakit, küldj egy emailt a szerkesztőnek, aki privátban eljuttatja hozzám a kérésedet.)
Ugyanis át kell, hogy “kattintsad” magad: az a rengeteg energia, amit a szorongásaid gyártásába fektetsz, át kell, hogy forduljon a belső biztonságod megteremtésébe! Mert amit írsz: “bármi történik, vagy csak egyszerűen megyek az utcán, és bármiről ez jut eszembe”, már beteges. Ezt a görcsöt, ezt a szorongást kell most gyógyítani! Ebbe kell most energiát befektetni. Elképesztő tudatossággal el lehet egyedül is indulni az úton, de azért vannak a világban a gyógyítók, és a módszerek, hogy amikor kell, igénybe vegyük őket. Hogy rajtad melyik módszer segít, neked kell megérezned. Kineziológus vagy pszichológus, természetgyógyász vagy pszichoterapeuta, el kell valamerre indulnod!
Írod, hogy 30 éves vagy, és félsz a kötöttségektől. Én 25 évesen lettem először anya, és emlékszem, a fiam születése után legalább egy fél éven át arra riadtam fel éjszakánként, hogy “Úristen, mit tettem, ez egy életre szóló felelősség!” Bizony, ezt fel kell dolgozni, kinek könnyebben megy, kinek nehezebben, de ez egy olyan fajsúlyos döntés, amit mindenkinek belül kell lemeccselnie. A második gyermekemre már tudatosan készültem, vártam, akartam, és TUDTAM, éreztem, hogy hamarosan érkezik ő is. Nem volt bennem kétely, egyszerűen biztos voltam benne, hogy jönni fog. De ez csak egy történet a sok közül, mindenkinek megvan a maga egyéni útja.
Eszembe jutott most egy kedves házaspár, akik közel 20 éve barátaim. Az asszonyka már 36 volt, amikor anya lett. Több, mint 10 éven át próbálkoztak a férjével, egyfolytában azt várták, hogy jöjjön a baba. Az utolsó években valahányszor megjött a menstruációja, letargiába esett. Végül döntöttek: örökbe fogadnak egy babát. Már elindult az örökbefogadási kérelem, amikor a barátnőm megfogant. Megszületett a gyönyörű, egészséges kislányuk, de már akkor nem mondtak le az örökbefogadott kisfiúról sem, így most együtt nőnek föl. Mindenesetre tanulságos, hogy akkor fogant meg, amikor elengedte a megtermékenyülni vágyás igyekezetét, és elfogadta azt, hogy az örökbefogadás által éli meg az anyaságot.
Azt írod: “A férjemtől két éve váltam el, az egyik fő probléma ez volt, hogy nem maradtam terhes, és őt ez nem nagyon zavarta. ” Ezt biztos elírtad, mert így nem túl logikus a mondandód. Szóval, azért vált el a férjed, mert zavarta, hogy nem esel teherbe? Ne haragudj, hogy ezt mondom, de én nem így képzelem el az igazi társat! Sokkal inkább úgy, mint az előbb említett házaspárból a férfit, aki 10 évi reménykedés után sem hagyta el a párját, és az örökbefogadásnak is tudott a párjával együtt örülni. Mert egy igazi pár arról ismerszik fel, hogy a nehéz helyzetekben is segíti egymást! Elfogadják egymást, minden olyan helyzettel, ami a másikkal jár! (Ráadásul akkor te még csak huszonéves voltál).
Írod, hogy: “A mostani párkapcsolatom sem túl kiegyensúlyozott”. Hogy lenne az, amikor te sem vagy az? A most melletted levő férfinak sem tudod igazán odaadni magad, hiszen lényed nagy részét a magad által gyártott szorongásoknak adod oda! A nőiség legfőbb érdemei – a szememben – az odaadni, megérteni, elfogadni és befogadni tudás. De erre most nem vagy kész. (Ezt üzenik a vetélések is.) Ez persze nem azt jelenti, hogy erre nem vagy alkalmas, csak azt, hogy valahol megrekedt az energia, és valamilyen mélyben levő stressz blokkol, amit előbb föl kell oldani.
Szóval, kedves Tünde, hajrá, előre a változás útján! Egyszerűen “csak” ki kell bogoznod azt a bizonyos belső csomót, hogy felszínre hozd a benned levő NŐT! Ha akarod, kéred, és teszel érte, biztos sikerülni fog! De tenned kell érte! Nem folytathatod így a napokat változatlanul, tovább hizlalva a szorongásodat! Érezz rá arra a módszerre, ami neked kell és gyógyíttasd magad! Fiatal vagy, nyugi, még semmi nincs veszve! Időben vagy, és egy nagyon izgalmas önismereti kaland előtt állsz! Próbáld meg egy kicsit kívülről látni magad, és tudatosítsd, hogy rengeteg erő van benned, amit még fel sem fedeztél! Most már nincs visszaút! Drukkolok neked!
Soma
