nlc.hu
Sztárok

A Nagy Duett összehozta Stohl Lucát és Peller Károlyt

Az első adás után sokan kérdezték a Nagy Duett közösségi oldalán, kicsoda Peller Károly és Stohl Luca. Ők sem ismerték egymást a műsor előtt, de közben szépen összemelegedtek.

A legutóbbi Nagy Duett kiesői Stohl Luca és Peller Károly voltak, és a nézők közül sokan felháborodtak, sőt bundának nevezték a szavazást, amiért egy ennyire felkészült párosnak kellett távoznia. 

Összesen öt alkalommal láthattuk Stohl Lucáékat a Nagy Duett színpadon, és joggal dicsérték a párost a profi és látványos előadásokért, amiért a legnehezebb koreográfiákat is megtanulták. Igaz, hogy Stohl Luca táncművészként diplomázott, és ahogy korábban mondta, legalább ez a része nem volt akkora kihívás. Szerencsére az Operett színházas Peller Károlytól sem állt távol a tánc, és a próbákon gyorsan megtalálták az összhangot.

„Mi csak azt beszéltük, hogy ne az első adásban essünk ki, mert mi voltunk azok, akiket a Nagy Duett nézői a legkevésbé ismertek, mert mindketten színházi emberek vagyunk” – mesélte Luca a reggeli Mokka adásában, és ma már mosolyogva emlékezett vissza azokra a kommentekre, amiket az első adás után kaptak, hogy kik ők egyáltalán, és mit keresnek ebben a műsorban. 

Látszik a pároson, hogy nagyon jóban lettek az elmúlt hetek alatt, és Károly reméli, hogy nem ér véget Lucával a kapcsolatuk a kieséssel. 

„Nagyon megszerettem Lucát. Harmonikus volt a mi kapcsolatunk ebben az egészben” – magyarázta, és hozzátette, hogy még nem körvonalazódott egészen, de valami közös színházi projekten gondolkozik, amit Luca megtisztelőnek érez, és mindenképpen igent mondana egy ilyen lehetőségre.

 

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top