Utolsó szavait az ápolónője tisztán hallotta, majd elmesélte a titkárának, aki nyilvánosságra hozta XVI. Benedek pápa utolsó mondatát.
Ahogy az ATV közölte, Georg Gaenswein egykori titkár nem volt a haldokló pápa mellett, az ápolónő elmondása szerint azonban Benedek pápa azt suttogta: Uram, szeretlek!
Ezután még mondott néhány dolgot, de akkor már annyira fogytán volt az ereje, hogy sajnos nem lehetett érteni, miről beszél.
A 2005. április 19-én megválasztott pápa 2013 februárjában megromlott egészsége miatt mondott le a tisztségéről, arról pedig, hogy nagyon rossz állapotban van a nyugalmazott egyházfő, Ferenc pápa számolt be néhány nappal ezelőtt.
Az elhunyt pápát január 5-én kísérik utolsó útjára, addig a Szent Péter Bazilikában vehetnek tőle búcsút a hívek.
Nyitókép: Getty Images