nlc.hu
Család
83 éves nőt ölt meg a 14 éves gyerek Csermelyen

14 éves fiú ölhette meg a 83 éves asszonyt Csernelyen

Z. Levente és L. Ilona között elszámolási vita kerekedett, ami végül gyilkosságba torkollott.

A 83 éves L. Ilona vérbe fagyott holttestére kedd este találtak rá, a szomszédjában lakó Z. Leventét a rendőrök még aznap este őrizetbe vették. A megalapozott gyanú szerint annyira erősen bántalmazta idős ismerősét, hogy az asszony a helyszínen elhunyt – írja a Blikk.

Sziréna

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Radics Norbert a fiaival talált rá – a nyitva hagyott ajtóra figyeltek fel – az asszonyra, a fiai a szörnyű látványtól sokkot kaptak. A férfi azonnal hívta a segélyhívót, de már túl késő volt ahhoz, hogy segíthessenek. Ismerte az áldozatot, és az újságírónak kizárólag jókat tudott mesélni róla. A lap információi szerint Z. Levente már korábban is betört hozzá, és több tízezer forintot vitt el tőle. Az asszony egyik fia szerint a fiú többször átjárt hozzá segíteni, ám ezért most pénzt akart: ezen összevesztek, és ez vezetett a tragédiához. Az asszony pont mostanában készült arra, hogy meglátogatja egy másik fiát Kanadában.

Isten veled édesanyám, nyugodj békében! Mindannyian együtt vagyunk a hatalmas szerető univerzumban. Örök szeretettel fiad, Palika

– búcsúzott tőle a fia a közösségi médiában. Z. Levente édesanyját a rendőrök Ózdra vitték kihallgatni. A nő párja börtönben van, a tíz gyermekével Bükkszenterzsébetről költözött Csermelyre két éve. A helyiek problémásnak tartják őket, nem örültek az érkezésüknek. Levente fivére szerint a testvére nem rossz gyerek, és biztosan nem ő gyilkolt, csak ráfogták. „Akármi történt a faluban, mindig Leventét vették elő”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top