Az ember nem tud nem arra gondolni, hogy vajon hány túlfizetett kreatívon és jól képzett fejesen kell átmennie egy reklámtervnek egy olyan kaliberű cégnél, mint a McDonald’s, és hogy vajon ez a rengeteg ember hogy engedhette meg, mi több, hogyan tarthatta jó ötletnek, hogy egy ilyen reklám adásba kerüljön.
A szóban forgó reklámban egy gyászoló kisfiú kutakodik halott apja cuccai között, majd elkezdi faggatni anyukáját, milyen is volt az édesapja. Ahogy az anyuka mesél, a kisfiú fokozatosan rádöbben, hogy semmiben nem hasonlít az apjára, de amikor már tényleg végleg nekikeseredne, kiderül, hogy valamiben azért mégis egyeznek: az apja is imádta a fishburgert; ja, és neki is mindig szószós lett az álla evés közben.
Nagyon furcsa, hogy eleve miért rukkolt elő a McDonald’s ilyen hosszú és melankolikus reklámmal, de ennél sokkal fontosabb és érthetetlenebb, hogy miért exploitálja egy gyerek gyászát.
Az étteremlánc viszonylag gyorsan vissza is hívta a reklámot, és elnézést kért azoktól, akiket felzaklatott vele. A nagy port kavart tüntetős Pepsi-reklám után ez már a második eset mostanság, hogy egy óriáscég ekkorát bakizik.
