Nagy Edmond ismeretlen ismerősöm: szülővárosa, Siófok ugyanis közös városunk. A Balaton-parti srác jut az eszembe, a környék neves cirkuszi előadóművésze. Azon tűnődöm, az énekesi karrier vajon megváltoztatta-e a szerény, kedves fiút?
A szülei házában találkozunk, Balaton-szabadi egyik külső utcájában. A prérin -ahogy maguk között hívják a helyet.
– Mikor szerepeltél először a porondon?
– Ötéves voltam. Az Orlandó cirkuszt mindenki ismeri a környéken. Bejártuk az egész országot és fél Európát. Édesapám egyensúlyozó-művész, vele léptem fel. Aztán késdobálószámot adtunk elő, sőt, bohócként is mulattattuk az embereket.
És ott a kutyás előadás. Vettem egy kiskutyát, mert aranyos volt, megtetszett. Nem azért, hogy fellépjek vele. Aztán láttuk, milyen okos és tanítható, ezért bevontuk a munkába. A közönség megszerette, nekem pedig jó társ volt a produkcióban.
– Minden egyes előadásra ugyanannyit kellett készülnöd?
– Így igaz! Teljesen mindegy, hogy egy alföldi kis faluban vagy külföldön léptünk-e fel, mindenhol egyformán tiszteltük a nézőt, aki kíváncsi volt ránk. Amikor iskolába kerültem, édesanyámék nem akarták, hogy valamiről lemaradjak a cirkusz miatt. De minden hétvégét és minden nyaramat fellépések töltötték ki. Délelőtt suli, délután zenei tanulmányok, este gyakorlás. Rengeteget dolgoztam.
– Gyerekként különös világban éltél. Az ott tanultakat most is hasznosítod?
– A cirkusz a múltam: eltéphetetlen szálak kötnek hozzá. Ott ébredtem rá, mit jelentenek ezek a szavak: fegyelem, munka, tisztelet, elkötelezettség, céltudatosság. Az énekesi pálya hasonló. Mindkettő művészet és mindkettő kőkemény munka. A különbség akár elhanyagolható is lenne, de azért mégis megemlítem: a cirkusz nem volt verseny…
– Nem szeretsz versenyezni?
– Az egészséges küzdelmekkel semmi bajom. A Megasztár alatt nem érdekelt egy pillanatig sem, hogy ki lesz a győztes. De a verseny a legtöbb esetben a másik legyőzését jelenti. Taposást, kíméletlen könyöklést. Nekem ez nem megy, és szerintem hosszú távon nem is vezet sehova. Azért énekelek, mert a véremben vannak a hangok és a ritmus. A muzsikával örömet akarok szerezni azoknak, akik meghallgatnak.
– Mindig az volt az álmod, hogy énekes leszel?
– Három évvel ezelőtt még eszembe sem jutott. Zenei pályára vágytam, de hangszeresre. Trombitálni tanultam. Egy váratlan felkérést kaptam, és a közönség szenvedélyes reakciója döbbentett rá: énekelnem kell. A dal a legközvetlenebb út az emberekig: szívtől szívig szól.
– Cirkuszolsz még?
– Éjjel-nappal, ha nem tetszik valami! Komolyra fordítva a szót, nem lettem hűtlen a cirkuszhoz, de most más tölti ki a napjaimat. A szüleim szerencsére nélkülem is jól elboldogulnak, és hagyják, hogy a saját utamat járjam.
– Sőt, részt is vesznek benne!
– Édesapámat egy számára szokatlan területre csalogattam. Csak úgy, a magunk szórakoztatására, egy stúdiós haverom segítségével felénekeltem egy lemezt. A kedvenc dalaimat – szigorúan házi használatra! Nos, a trombitát apám fújja a lemezen…
– Hogyan fogadták a barátaid, hogy még híresebb lettél, mint voltál?
– Különösebben nem változott semmi. Ugyanaz a Nagy Edmond vagyok, aki voltam. Nem kísér dobpergés Siófok utcáin.
– És mi a helyzet a rajongó lányokkal?
– A lányok? Zavarba hozol! Nagyon kellemes, hogy keresnek, hogy engem szeretnek. De nem akarom kihasználni őket. Hidd el, a lányok rajongása pontosan annyira értékes nekem, mint az előbb említett nénike szavai. Jólesik, erőt ad, de nem csajozom!
– És a Balaton-parti lányok? Ők is lehúzhatják a redőnyt?
– Annyi minden megváltozott a Balatonnál! Először a turisták tűntek el, aztán a víz is meg akart szökni
A lányok sem a régiek már! Annak idején mentünk a haverokkal, hülyültünk a vízben, csajoztunk veszettül. De akiket akkor csíptünk fel, még a férfit látták bennünk és nem egy degeszre tömött pénztárcát! Persze akadtak, akik akkor is a pénzes pasasokra hajtottak, de ők voltak kevesebben. Mára az arány megfordult. Csak nagyítóval lehet olyan lányt találni, aki nem a pénzre, a hírnévre hajt…
– Te mégis megtaláltad az igazit…
– Bizony, szerelmes vagyok! Életemben először. Barbara különleges. És gyönyörű, kedves, okos…
– Nem nagyon beszéltél eddig róla. Miért rejtegeted őt?
– Mert a leírt szó félreértésekre adhat okot. Ha egy hatásos cím kedvéért megváltozik a mondandóm… És Barbara sem örülne, ha állandóan velünk lennének tele a lapok. Szeretnénk ezt a szerelmet megőrizni magunknak. Ráadásul érezhetően izgalmas ez a kis titkolózás.
A teljes interjút a Maxima kedden megjelent 10. számában olvashatod el.
