nlc.hu
TV-sztárok
Köllő Babett a HPV elleni oltás fontosságáról beszélt

Köllő Babettet korábban egy súlyos betegséget okozó fertőzéssel diagnosztizálták

Szakértővel együtt hangsúlyozta, mennyire fontos szűrésre járni, illetve felvenni a védőoltást.

Súlyos egészségügyi problémákat okoz a betegség, melyen korábban átesett a színésznő. Mint a Mokka adásában elmondta, a HPV-fertőzés nála nem okozott tüneteket, nem derül ki azonnal, hogy megfertőződött az alattomos kórral. 

„Ez a legborzasztóbb az egészben, hogy az ember évről évre elmegy rákszűrésre, és azt gondolja, hogy minden rendben van, de HPV-re nem szűrnek” – nyilatkozta Köllő Babett utalva arra, hogy az államilag biztosított citológiai vizsgálat, vagyis a méhnyakszűrés nem egyenlő a HPV-szűréssel, azt külön kérni, és ez nem térítésmentes szolgáltatás. 

Köllő Babett

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

Dr. Zakariás Anita szülész-nőgyógyász szakorvos, aki elmondta, a nőknek a 60-80 százaléka átesik a fertőzésen, de általában 9-24 hónap alatt megküzd a vírussal a szervezet, viszont azt is fontos tudni, hogy Magyarországon évente legalább 400 nő veszíti életét a fertőzéshez köthető méhnyakrákos megbetegedésben-

Dr. Zakariás Anita arról is beszélt, mennyire fontos a megelőzés, ennek egyik része a biztonságos szex, illetve létezik védőoltás is. A felnőttek számára ez nem térítésmentes, viszont a 7. osztályos, 12 évnél idősebb fiúk és lányok számára a szülők igényelhetik az ingyenes HPV elleni védőoltást. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top