nlc.hu
TV-sztárok
Így él most Komonyi Zsuzsi

Komonyi Zsuzsit a Dáridóban ismerte meg az ország 20 évvel ezelőtt, így él most

Több mint húsz éve tűnt fel a Dáridó színpadán, de egyáltalán nem látszik rajta az azóta eltelt idő.

Komonyi Zsuzsi Galambos Lajos mellett tűnt fel annak idején a Dáridóban, ám azóta már eltelt több mint 20 év. Ma már férjes asszony és édesanya – az énekesnő magánéletéről szinte semmit nem tudni, hiszen nem beszél róla, a Story magazinnal azonban kivételt tett. Kiderült, 10 éve házas.

Komonyi Zsuzsi és Lagzi Lajcsi

Fotó: Rákosi Péter

„Egy éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezem, ám a férjem már a lánykérés előtt elkezdte szervezni az esküvőnket. Még igent sem mondtam, de már lefoglalta a helyszínt és az időpontot. Úgyhogy nagyon biztos volt a dolgában. Természetesen számomra sem volt kérdés, hogy hozzámegyek” – emlékezett vissza. 

Az esküvő után négy évvel megszületett a kisfia, Kolos. „Külsőre tiszta apja, természetre viszont inkább rám hasonlít. Én is nagyon hisztis kislány voltam, és bevallom, vele sem mindig könnyű, de legalább nem egy elveszett gyermek. Nagyon céltudatos, határozott kiskamasszá cseperedett” – árulta el gyermekéről Komonyi Zsuzsi, majd hozzátette, a fia születése után azon is elgondolkozott, hogy felhagy énekesi pályafutásával, de végül másképp döntött.

Komonyi Zsuzsi most

Komonyi Zsuzsi a Story magazinnak mesélt a mindennapjairól

„Bevallom, elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán folytassam-e az énekesi karrieremet. Tudniillik, nagyon felhígult ez a szakma, annyi előadó van, mint égen a csillag. Én pedig komolyan veszem a hivatásom, sokat tanultam azért, hogy táncdalénekes lehessek, és valóban minőséget képviseljek. Szerencsére olyan mennyiségű felkérést, megkeresést kaptam, ami megerősített abban, hogy helyem van a a szakmában” – vallotta be az énekesnő.

Komonyi Zsuzsi

Komonyi Zsuzsi 2001-ben (Fotó: Story-Best archívum)

Komonyi Zsuzsi 1988-1995 között modellkedett, 1994 decemberében megnyerte a The Nicest of the World (A Föld legbájosabb gyermeke) szépségverseny hazai döntőjét, így kijutott New Yorkba. 1997-ben kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel. 1999 nyarán a Miss World Hungary szépségverseny 1. udvarhölgye lett. 1999–2002 között szinte állandó vendége volt a Dáridónak. Ekkor lett az UFO együttes énekese is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top