nlc.hu
Sztárok
Kiborultak az Exek az édenben vesztesei

Kiborultak az Exek az édenben vesztesei

Csütörtökön ért véget az Exek az édenben. A vesztes páros, azaz Exek Tamás és Exek Franciska szerint nekik kellett volna nyerniük.

A VIASAT3 Exek az édenben című párkereső realityje csütörtök este véget ért, a döntőben Exek Norbi és Exek Berni, illetve Exek Franciska és Exek Tamás párosa vett részt, meg egy halom kiesett szereplő: reggel felbukkant a villában Exek Zsuzsi, és ő ébresztette a társaságot, majd sorban érkeztek tovább a kiesett játékosok: Milán, Barbi, Csaba és végül Andika.
Mint kiderült, az öt kieső nagy szerepet kapott az utolsó felvonásban.
“Ti öten nem véletlenül költöztetek vissza a villába. Ti öten lesztek azok, akik eldöntitek, hogy melyik páros nyeri a játékot, és arról is ti fogtok dönteni, hogy mennyi pénzt vihetnek haza” – közölte Bódi Sylvi műsorvezető.

Kiborultak az Exek az édenben vesztesei

A végső ceremónián aztán Barbi nyitotta meg a sort, ő Franciskának és Tamásnak adta a fejenként rendelkezésre álló 2 millió forintot. Őt követte Milán, aki Norbinak és Berninek adta a pénzt, majd így tett Csaba is. Andika következett, aki sírva jelentette ki, hogy – bár Norbi áll hozzá a legközelebb – Franciskának és Tamásnak adja a pénzt. Utoljára Zsuzsi maradt, aki aztán eldöntötte a játékot: Norbinak és Berninek adta a pénzt rejtő csomagot.
“Norbi, soha az életemben nem csalódtam még akkorát emberben, mint benned. Úgy éreztem, hogy ezt a tíz évet te fogtad, összecsomagoltad, és eldobtad. Nem fogom tudni neked ezt megbocsátani, és soha sem fogom elfelejteni, úgyhogy Norbi, én ezt a zsákot ma nem neked adom, hanem az öcsédnek és a családodnak” – mondta Zsuzsi.

Kiborultak az Exek az édenben vesztesei

Ezután Norbi sírva kért bocsánatot tőle, Franciska és Tamás pedig teljesen felháborodva – és saját magukat győztesként kikiáltva – pakoltak össze. Természetesen Tamás ekkor sem tudta elereszteni a gyeplőt: “Hát szánalmasak egytől egyik, én most is úgy érzem, hogy én vagyok a győztes. Én örülök neki, mert legalább a Berni nyert, jó helyre megy, ezt bírtam intézni.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top