nlc.hu
Család
Nem kaphatja vissza unokáját a nagymama

Nem kaphatja vissza unokáját a nagymama

Egyelőre hiába harcol unokájáért egy debreceni asszony. Botondot legutóbbi nevelőszüleitől is elvették.

Nem kaphatja vissza az unokáját egy debreceni asszony. Botondot azért vették el a családtól, mert nagyon szegények voltak. Nevelőszülőkhöz került, akik nagyon szerették, de tőlük is elvette a gyámhivatal, mert 45 év van a gyámszülők és a gyerek között – a hivatalnál azt mondták, túl idősek a kisfiúhoz.

Ekkor szerette volna magához venni a nagymamája. Pert indított, de közben a kisfiút örökbe adták másnak. A nagymama teljesen összetört. Már megvolt a ház és a szoba is, ahova a kisfiút várták, erről beszélt elkeseredetten a Tények stábjának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top