Kedves Ildi!
Kedves Soma!
A harmincas éveim közepén járok, a kislányom 13 éves. A történet szempontjából fontos elmondanom, hogy általában jóval fiatalabbnak gondolnak, és úgy tapasztalom, a férfiak elég vonzónak tartanak. Ezt nem érdemként említem, csupán genetikai adottság, és valószínűleg ez is lehet az oka annak, hogy ilyen helyzetbe kerültem, amiben most vagyok.
A férjemet tisztelem és becsülöm, nagyon rendes ember, de már több mint 10 éve csak barátokként élünk egymás mellett, és Isten bocsássa meg nekem, irtózom a gondolattól, hogy más is legyen köztünk. Fél évvel ezelőttig megadóan éltem ezt az életet, ellen tudtam állni a kísértéseknek és úgy gondoltam, nincs jogom kockára tenni a családomat pillanatnyi örömökért.
Viszont néhány hónappal ezelőtt olyasmi történt, ami ép ésszel fel nem fogható, elítélendő, akár “abnormálisnak” is minősíthető dolog.
Szinte biztos, hogy ez rajtam kívül még nem sűrűn esett meg senkivel, legalábbis értelmes nőkkel nemigen. Szerelmes lettem olyasvalakibe, aki a szemem előtt nőtt föl és még csak 16 éves (természetesen nem rokonomról van szó!). Nem értem az egészet, de attól még így van. Ősz tájékán kezdődött, hogy elnéztem, Istenem, Ádám már kész férfi. Aztán egyszer összetalálkozott a tekintetünk. Másképp, mint addig, és egyre többször. Véletlenszerűen ugyan, de egyre gyakrabban néztünk egyszerre egymásra. Próbáltam én meggyőzni magam, hogy ez agyrém, helytelen és biztos képzelődöm, de úgy látszik, a szerelemben nincs helye a realitásoknak.
Ráadásul Ádám szívesen keresi a társaságomat. Jókat beszélgetünk, sokat nevetünk, egyformán gondolkodunk dolgokról. Nem tudom, ilyenkor én vagyok olyan, mint egy kamaszlány, vagy ő olyan, mint egy felnőtt, de teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Egyszerűen szeretünk együtt lenni, noha szinte soha nem vagyunk kettesben. Néha látom a szemem sarkából, hogy rajtam felejti a szemét. Mindent szeretek benne, mert kedves, jól nevelt, végtelenül udvarias, helyes, és igen, vonzó is. Tudom, most sokan azt gondolnák, hogy na ez milyen primitív nő lehet, ha a tizenhat évesek szintje megfelel neki, de hidd el, ha nem is vagyok agysebész, de értelmes, képzett nő vagyok és eddig egy pasi sem tudta elcsavarni a fejem.
Életem egyik legszebb és mégis leggyötrelmesebb fél éve áll a hátam mögött, mert nem tudom, mit tehetnék! Annyira vágyom Ádámra – lelkileg és fizikailag egyaránt -, hogy el sem tudom mondani. Másfelől meg tisztában vagyok a helyzet abszurditásával. Elfelejteni nemigen tudom, mert a körülményeink miatt nap, mint nap látjuk egymást, és ez még évekig így várható.
Megtaláltam azt a férfit, aki igazán illik hozzám, csak a sors iróniája, hogy később született, mint ami még elfogadható.
Erről soha, senkinek nem mertem beszélni, nem hiszem, hogy bárki is megértené. De hidd el, ugyanúgy fáj a szívem, mintha velem egykorúba szerettem volna bele.
Még sokkal jobban is, mert nyilván kizárt, hogy valaha is boldogok lehessünk együtt. Bár a fent említett levélre adott válaszodban hivatkoztál egy párra, akiknél jóval jelentősebb volt a korkülönbség, de a társadalom alighanem kizárna magából, ha ilyesmire vetemednék.
Akár a tanácsodat, akár a véleményedet szívesen fogadom, ha tudsz abban segíteni, hogy hogyan lehet ezt “túlélni”.
Köszönettel: Ildi
Nagyon örülök, hogy végre elmondtad valakinek súlyos titkodat! Ha tovább hordtad volna, talán már betegít…
Szomorú ez a levél, és elszomorító. Nem a 16 éves fiú iránti érzelmeid miatt (abban semmi különös nincs, nem egyedi történet), hanem amiatt, hogy 35-36 éves nőként 10 éve nem éled meg a szexualitásban a nőiségedet! Ismét egy fiatal nő, aki szexuálisan irtózik a férjétől! És ezt hívják úgy, hogy a család boldogsága…
Persze, nem minden a szex, ha ezt 30-40 év múlva meséled, a fülem botját nem is mozdítom. Na de egy 25 év körüli nőnél??? (A leírtak szerint kb. ennyi voltál, amikor megszűnt köztetek a nemi érintkezés.) Épp a felnőtt nővé érésed leggyönyörűbb éveiben elfojtani magadban a libidót?! Nincs még petefészek cisztád, miómád, vagy más egyéb nőgyógyászati problémád? Úristen, mi mindent gyárthattál magadnak ennyi év alatt?!
Ismét egy kislány – a lányodról beszélek – aki abban nőtt föl – a tudatalatti mindent vesz – hogy a család egységéért le kell mondani a szexualitásról, az egyén örömei alárendeltek, és az apa és anya együttléte elfojtásokon alapuló kényszer. Ismét egy minta az aszkézisről, és a teljesség lehetetlenségéről.
Nézd, én hívő ember vagyok, de nem vallásos. Azt gondolom, hogy Isten annak örül, ha az ő gyermekei is örülnek. Úgy gondolom, hogy az Isten jó, és drukkol nekünk, hogy képesek legyünk boldog és teljes életet élni. Persze hazugságok, és szándékos ártás nélkül. Az én imám gyökere az:”adva kapsz” igazsága.
Te ezzel a mentalitással a szintén fiatal férjednek azt mondod, hogy “mint férfi, irtózom tőled! Taszító vagy”! És ezt az ő tudatalattija is veszi. Jó, persze ezt együtt csináltátok. De miért gondolod, hogy ennek örökre így is kell maradnia? Mit tettél eddig azért, hogy ezen változtass? Vagy az összes erőfeszítésed arra ment el, hogy összeszorított szájjal ellenállj a kísértésnek?
Annyiféle módszer van arra, hogy felkutassa az ember a mélyben levő okokat! Vajon miért van az, hogy huszonévesen, gyermeketek születése után 3 évvel eltaszítottad magadtól azt, akire előtte nemrég még annyira vágytál? Mi az oka? Utánajártál? Vagy csak besöpörted a szőnyeg alá? Mert ha igen, akkor önző vagy! Ha szereted, ha szeretted, akkor tudatos lépéseket kellett volna tenned a változtatás felé! És még most sem késő!
Egyáltalán vágytál rá valaha igazán, mint férfira? Tetszett neked? Vonzott? Mert ha ennek soha nem volt meg az írmagja sem, akkor nincs mit föltámasztani! Én 15 éve vagyok a férjemmel, és megfigyeltem, hogy az iránta való szexuális vonzalom periódusokban jön. Tehát nincs mindig jelen, de folyamatosan visszatér!
Most már annyi elfojtás és aszkézis van benned, hogy majd szétrobbansz! És tessék! Íme az élet, a nagy tanító – bevonzottál egy 16 éves fiút, hogy megmutassa neked, mennyi vágy van benned!
Tegnapelőtt olvastam el először a leveledet, csak azóta 4 ilyen történet ugrott be. (Ugyanis az én nagy gazdagságom az emberi történetekben van. Régóta gyűjtöm őket. Könnyű, az emberek maguktól megosztják velem titkaikat, amit én tiszteletben is tartok). Szóval 4 hasonló korú nő sztoriját tudom, abból 3 lefeküdt a kis sráccal. Viszont van épp 4 történetem a másik oldalról is, felnőtt férfiak mesélték el, hogy 16-17 évesen hogyan vesztették el a szüzességüket érett nővel.
 |
Persze, megértem, hogy ki vagy éhezve a szerelemre, de ezt ne projektáld bele ebbe a gyerekbe! Ne gyárts feleslegesen szomorú végű romantikus filmet sem, miszerint:” megtaláltam a férfit, aki igazán illik hozzám, csak a sors iróniája, hogy később született, mint ami még elfogadható “.
Bár erre is van ellenpélda. Ott van Lou Andreas Salome esete (ajánlom a róla szóló könyvet: Lou A.S., egy rendkívüli asszony története.) Ő 34-35 éves volt, amikor a 21-22 éves Maria Rilke beleszeretett a múlt század első felében, amikor a társadalmi elvárások még szigorúbbak voltak. Rilke hozzá írta a világirodalom szerelmes gyöngyszemeit!
Nem tudni, hogy vajon nálatok nem erről van-e szó? De az is lehet, hogy ez a drága fiú “csak eszköz” lesz, hogy visszatalálj a férjedhez! Hogy újra örömteli együttléteitek legyenek. Lehet, hogy épp ez a katarzis kell hozzá! Nem tudom, milyen vele a viszonyod. Nem tudom, mennyire vagytok őszinte partnerek, vagy csak a házastársi szerepjáték bábjai. Amennyiben ő a megértő lélektársad, akivel eddig is mélyen beszéltetek már erről a mindkettőtöket érintő problémáról, úgy merjél vele őszinte lenni a továbbiakban is.
De ha ez eddig nem volt meg, akkor légy óvatos! Az igazság, a túl hirtelen jött információ torzulásokhoz, sérülésekhez vezet. (Bár eddig is folyamatosan gyártottátok a sérüléseket, még akkoris, ha nem beszéltetek róla.) Szóval, ha a társadalmi szerepjáték idilli férj-feleség mozijában eddig nem jutottatok el az őszinteségig, akkor ne most mondd el neki, hogy elkezded magad gyógyítani egy kissráccal! Majd akkor, ha visszataláltál hozzá! Igenis azt gondolom, hogy nem vagy fair csaj, ha még csak meg sem próbálod feléleszteni a házaséleteteket!
Tudom, hogy ezért sok “keresztény” megvet, mert ezt a tanácsot adtam neked, de ez engem nem érdekel! A kereszténység csak egy út, nem jobb vagy rosszabb, mint mondjuk a buddhizmus vagy a zen, csupán más. Nem érdekel a vallás. A lélek érdekel. A lélek gyógyítása, a lelki élet teljessége. Az önismeret és a felébredés korát éljük. Ez pedig nem megy tapasztalat nélkül! Az az ember, aki egy életen át azt teszi, amit elvárnak tőle, és amit utasításba adnak neki, sose fog felnőni. Mindig az épp aktuális társadalom és vallás nyomorult bábja lesz, egy egyszerű kis program a mátrixból.
Jó lenne, ha képes lennél kicsit lecsitítani háborgó belsődet, és fentebbről rálátni magadra! Igen, a család boldogságához az egyén boldogsága is kell, enélkül üres és hazug mozi az egész! De vigyázz a körülötted levő lelkekre, hogy ne légy meggondolatlan. Ezer megvadult csikót látok egy karámban, pillanatokon belül kitörnek, önkontroll nélkül, zabolátlanul. Ilyen vagy most te! De ne bántsd magad semmiért, bocsáss meg magadnak! Legfőképpen azért, mert hagytad, hogy a férjeddel eddig fajuljon a köztetek levő férfi-nő kapcsolat! Ez a fiú már csak okozat,és nem ok. Ne nagyítsd őt föl, és ne vetíts többet a dologba, mint ami! Légy okos, és tudd, hogy a te egyéni boldogságod is kell a családnak! A családnak, ami mindenek fölött való! Jelige: balansz…
Soma Mamagésa
Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
