nlc.hu
Sztárok
Súlyos betegségéről vallott Pikali Gerda

Régebbi betegségéről vallott Pikali Gerda: „Egy füldaganatról van szó”

Az élete részévé vált a betegség, nem voltak túl fényesek a kilátásai.

Pikali Gerda és Rékasi Károly már 10 éve alkotnak egy párt, azonban csak ritkán állnak kamera elé, illetve adnak interjút együtt. A Nők Lapjával kivételt tettek, a színésznő pedig egy eddig titokban tartott betegségéről is színt vallott. „Hál’ istennek régen vége, huszonkét évesen volt az utolsó operációm, és azóta minden a legnagyobb rendben” – kezdte a beszámolót.

Pikali Gerda

Fotó: Olajos Piroska

„Egy füldaganatról van szó, ami tizenkét éves koromban jelent meg először, és bármennyire próbálták is eltávolítani, folyton kiújult. Így a gyerekkorom felét kórházban töltöttem, és nem voltak túl fényesek a kilátásaim. De az ember egy idő múlva megtanul együtt élni ezekkel a dolgokkal. Nekem az életem része lett a betegség, a műtétek, el kellett fogadnom, és kész. És megtanulnom, hogyan lehet kihozni a legjobbat abból a helyzetből. Alapvetően jókedvű gyerek voltam mindig, igyekeztem megnevettetni a körülöttem lévőket is. Hamar rájöttem akkor, hogy a nevetés micsoda terápiás hatással bír, és hogy aki a mi szobánkban volt kórházban, valahogy mindig gyorsabban gyógyult. Ez azóta is megvan, Károllyal a mindennapokban rengeteget nevetünk. Nem véletlen, hogy a latin eredetű humor szó jelentése magyarul életkedv” – árulta el Pikali Gerda, aki azt is elmondta, a kórházi tapasztalat segített neki abban, hogy amikor Rékasi Károly balesetet szenvedett, mindenben támogatni tudja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top