nlc.hu
Család
Minden harmadik magyar a létminimum alatt él

Minden harmadik magyar a létminimum alatt él – derül ki egy új elemzésből

A legnagyobb probléma az, hogy a helyzet csak romlik.
Önkéntesek, köztük Sztarenki Dóra színművész (b2) ételt osztanak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak 2020. április 29-én.

A magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban a Policy Agenda elemzése szerint – számolt be az RTL. A kutatóintézet a hozzáférhető legfrissebb, két évvel ezelőtti adatok alapján számolta ki az eredményeket, amiket most tettek közzé.

A létminimum azt a bevételt jelöli, ami ahhoz szükséges, hogy valaki a legalacsonyabb igények mellett fenn tudja tartani magát. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2015 óta nem teszi közzé közzé ezeket az adatokat.

A Policy Agenda elemzése alapján 2020-ban egy embernek legalább havi 124 ezer forintra volt szüksége a minimális életszínvonal fenntartásához, de sokan gazdálkodtak ennél kevesebből: a kisvárosokban és községekben élnek a legtöbben mélyszegénységben.

Míg Budapesten mindössze az emberek 19 százaléka, addig a községekben átlagosan 40 százalékuk élt létminimum alatt 2020-ban. Az észak-alföldi megyékben volt a legrosszabb a helyzet, ahol az emberek közel fele küzdött a mindennapi kiadások fedezésével.

Az elemzést készítő Policy Agenda kutatási igazgatója, a KSH egykori elnöke Belyó Pál, aki szerint az adatok azt mutatják, hogy romlik az életszínvonal Magyarországon – írja az RTL.

„A magyar lakosság 30 százaléka él a létminimum alatt, ez egy elég megrendítő dolog, és pár év alatt azért nem javul ez a helyzet, hanem némileg még romlik is” – nyilatkozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top