Ma érkeztünk el a Magyarország Szépe szépségverseny döntőjéhez, amelyet élőben adott a köztévé. Idén is Tatár Csilla valamint Harsányi Levente voltak a műsorvezetők, akik készültek az eseményre.
Csilla a Magyarország Szépe felkészítő táborában is ott volt, és nagy örömére a kisfiával együtt utazhatott Hévízre. Mondjuk az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkhöz, de ez nem szegte a kedvüket.
Minden évben külön téma, vajon mit visel majd Tatár Csilla, amikor Miss World Hungary fejére kerül a korona, de most már ezt is láthattuk. Nekünk amúgy tetszett az is, amit a táborban viselt.
Sarka Kata a szépségversenyen mindenben segítette a lányokat, és egyformán izgult az összes indulóért.
Gelencsér Tímea, a tavalyi Miss World Hungary sokat segített a lányoknak a felkészülésben, és Katával együtt buzdítottak mindenkit a szavazásra és hogy mindenki nézze a döntőt.
Az élő show alatt a lányok megmutatták magukat bikiniben és estélyiben is, végül pedig kiderült, a közönség kit választott, és kik végeztek dobogós helyen.
Ők lettek az udvarhölgyek: Pető Laura és Viczián Viktória, aki egyben a közönségdíjat is megszerezte.
Magyarország Szépe a tavalyi győztestől, Gelencsér Tímeától kapta meg a koronát, aki a 16 tagú szakmai zsűrinek is a tagja volt.
És íme Koroknyai Virág, Miss World Hungary 2017, aki idén Kínában képvisel bennünket a Miss World világversenyen.
Te mit gondolsz a végeredményről?