 |
Tudván, kell a frász, vártam a hasonló infarktus-közeli állapotot a második rész kapcsán is, de sajnos csak az első rész halvány lenyomatát kaptam a patronokat már mind ellőtték, a folytatás bizony harmatgyenge, helyenként pedig kifejezetten röhejes lett.
Pedig nem akárkit kértek fel az amerikai producerek a rendezésre, hanem az eredeti, távol-keleti Ringu-széria direktorát, Hideo Nakatát. A folytatás nem a japán második rész remake-je, új sztori készült az amerikai piacra a magas költségvetés azonban kárára vált a filmnek: a szereplőket megtámadó szarvascsapatot évekig emlegetik majd, mint a filmgyártás egyik legkínosabbra sikeredett kompjúter-generálta látványát.
Emlékeztetőül: az alapszituáció kicsit a levéllánc mintájára épült; adott egy videokazetta, melyet, ha valaki megnéz, rövidesen telefonhívást kap, mely közli vele, egy héten belül elhalálozik. Az első részben egy újságíró, a világszép Naomi Watts próbálta a rejtélyt megoldani; a szálak egy halott kislányhoz, Samarához vezettek, aki most visszatért, hogy mamit találjon magának – gondolom, nem nehéz kitalálni, kit szúrt ki a feladatra.
 |
Az első rész varázsát a horror és a klasszikus krimi elegye adta hősnőnk egy sokkoló múltbéli rejtélyt próbált megoldani, miközben versenyt futott a saját és gyermeke életéért az idővel; most azonban csak agyatlanul menekül Samara beteges ragaszkodása elől, és láthatóan nagyon nem fűlik a foga ahhoz, hogy pótmama legyen.
Hideo Nakata a folytatásban is visszaküldi hősnőnket az esős Oregonba, hátha kiderít még valami újat Samara titokzatos múltjából, újra kapunk néhány eltorzult arcú hullát, akik túl kíváncsiak voltak, és videózni akartak, az újságírónőt segítő férfiaknak megint nincsen szerencséjük, és Watts kisfia is pont olyan koravén és karikás szemű, mint az első részben volt.
Egyszóval: kiszámítható, fárasztó, cseppet sem ijesztő darab A kör folytatása. Az első rész bizony több kört ver rá.
Rozi étvágya a film alatt:
 |
