nlc.hu
Szabadidő
Húsvéti tojásvadászat

A húsvét legjobb része a tojásvadászat

A gyerekek örülnek a meglelt csokitojásoknak, a felnőttek meg a gyerekek örömétől lesznek boldogok.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Nem tévedés: még a karácsonynál, a születés ünnepénél is nagyobb jelentőségű dolog emlékezni a kereszthalálra és a feltámadásra. A vallási ünnepnek ugyanakkor van egy kedves, pogány tavaszünnepből táplálkozó, népi leágazása is, a tojásfestéssel, tojáskereséssel, locsolkodással. Ezek a hagyományok pedig, ha megújult formában, de ma is élnek.

A hajnali, napfelkeltés istentisztelet után, ami a feltámadás szimbóluma, jön a tojáskeresés, ami nagyon is népies szokás, majd pedig asztalhoz ülünk, ami, ismerjük be bátran, a kedvencünk. Olyankor már nem töprengünk semmin, csak faljuk, oppardon, kulturáltan elfogyasztjuk az ínycsiklandó sonkát a foszlós kaláccsal, tojással, miegymással.

Na de, ne siessünk így előre, a reggelit ugyanis megelőzi a tojáskeresés rituáléja, legalábbis abban a szerencsés esetben, ha gyerek is van a háznál. Akinek vannak gyerekei, pontosan tudja, hogy ez a rész a legviccesebb az egész ünnepben, sőt, az ő kedvükért kerítünk akkora feneket a húsvétnak. Ők még tiszta szívvel várják a csodát, és mi, felnőttek bármire képesek és hajlandók vagyunk, hogy ezt a csodát valóban át is élhessék.

Éppen ezért, hogy a csoda valóban megtörténjen, bizonyos szervezőkészségre feltétlenül szükségünk van. Úgy kell ugyanis odacsempészni a csokit a kert vagy a lakás különböző pontjaira, hogy a porontyok nehogy idő előtt lefüleljék, hogy a nyuszi helyett apu dolgozik, ugyanakkor, amikor eljön az ideje, mégis sikeresen megtalálják a tojásokat. Nem kis feladat ez: én szinte minden decemberben, amikor már végképp lehullajtotta az összes levelét minden növény, találok ottfelejtett és szétázott csokitojást a kertben, amit mély sóhajjal és fájó szívvel dobok ki.

A húsvét legjobb része a tojásvadászatPraktikus ötlet tehát, ha a csoki random szétszórása helyett meghatározott számú fészket készítünk. Ezt persze nem muszáj a gyerekek orrára kötni, elég, ha mi magunk nyomon tudjuk követni, hogy kell-e még keresgélni, vagy erre az évre vége a bulinak. Egy fészekbe mehet több ajándék is, nem ez a lényeg, hanem, hogy ne kontroll nélkül guruljanak szanaszét a csokitojások a kertben. Igazán kár lenne értük. Lakásban persze erre semmi szükség, sőt, hatalmas népszerűségnek fog örvendeni júniusban vagy szeptemberben is egy-egy előbukkanó csokinyúl a minőségi fajtából.

Nos, igen, a minőség itt is rendkívül fontos. Ha már édességgel etetjük a porontyot, az legyen tényleg finom! Többet ér pár falat igazán jó csoki, mintha térdig jár a gyerek a gagyiban.

Miután konspirált módon kihelyeztük a kert vagy lakás különböző pontjaira az ajándékot, újabb fontos dolgunk van: őszinte döbbenettel az arcunkon el kell játszani a gyerekeknek, hogy hopp, ott láttuk a nyuszit elsuhanni. Nosza, nézzük meg, mit hozott! Rutinos szülők természetesen egy mozdulattal a csemeték kezébe nyomják az előre odakészített kis kosarat: ebbe lehet gyűjteni a zsákmányt. Még rutinosabb szülők pedig a telefont is a kezük ügyében tartják, hogy az ilyenkor készült fotók fölött még ötven év múlva is hüppöghessenek: milyen aranyosak voltak egykor a gyerekek, hogy ragyogott a szemük, amikor megtalálták a nagy, lila csokinyulat a lila csokitojásokkal meg a csibés plüssel!

Addig is, míg megjön a nyuszi, a várakozás idejét eltölthetik a gyerekek a telefonjukon, virtuális csokikereséssel. A Milka Húsvéti tojáskereső játékában városról városra szökdécselve, valódi térképen gyűjthetik a csokitojásokat és -nyulakat, egészen húsvétvasárnapig, a virtuális pontokat pedig igazi ajándékokra válthatják.

A húsvét legjobb része a tojásvadászat

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top