nlc.hu
Sztárok

Titokzatos szőke lánnyal kapták lencsevégre Shane Tusupot

Az utóbbi időben több hölggyel összehozták, de egyik pletykára sem reagált.

Shane Tusup az utóbbi időben nagyon titokzatos volt a magánéletével kapcsolatban, Szabó Zsófi óta egy lányról sem beszélt, akivel randizna. Az volt úszóedző már üzletemberként is megvetette a lábát az országban: luxus autómosója után piacra dobott egy gint, most pedig egy kávét. Utóbbi miatt részt vettek egy rendezvényen a céggel, ahova egy csinos szőke nő kísérte el – osztotta meg a róluk készült képeket a Ripost.

Shane Tusup

Fotó: Nosalty

A lap olvasója szerint igen beszédes volt a kapcsolatuk, szerinte egyértelmű, hogy romantikus a viszonyuk. Az informátor azt is elmondta, hogy egyáltalán nem titkolóztak, nem érdekelte őket, ha meglátja valaki, hogy milyen közel állnak egymáshoz. 

Shane Tusup nemrég egy nagyinterjúban beszélt az nlc-nek arról, hogy mit szól a magánéletéről megjelenő cikkekhez. „Néhány cikk eléggé vicces, de vannak nevetséges felvetések is. Értem, hogyan működik a média és tisztelem az újságírók munkáját is. Amikor a szerelmi életemről van szó, akkor azt kívánom, bárcsak ne ismernének annyian, hiszen a mai világban már fotós sem kell egy paparazzi kép elkészítéséhez, a különböző lapok olvasói is megteszik ezt a szívességet” – magyarázta Tusup.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top