nlc.hu
Szabadidő
Csatornafedélbe szorult mókust mentettek meg a dortmundi tűzoltók

Csatornafedélbe szorult egy harcias mókus, és nem könnyítette meg a tűzoltók munkáját – fotó

A mókusmentés szerencsére így is sikerrel zárult.

Hétfőn negyed kettő körül Dortmund városában egy járókelő észrevette, hogy egy mókus szorult bele az egyik csatornafedél nyílásába. Megpróbálta szegény állatot kiszabadítani a szorult helyzetéből, de a mókus majdnem megharapta, ezért úgy döntött, letakarja egy sállal, hogy megnyugodjon, majd értesítette a tűzoltóságot. 

Miután a tűzoltók kiértek, leemelték a csatornafedelet, de a mókus az ő munkájukat sem könnyítette meg, továbbra sem volt túlzottan együttműködő. Szerencsére idővel csak sikerrel jártak, és a kisállat, aminek szemmel láthatóan nem esett semmi baja, felfutott egy közeli fára. 

Dortmundi tűzoltók szabadítanak ki egy csatornafedélbe szorult

Fotó: Dortmundi Tűzoltóság

Mint a hivatalos közleményből kiderült, a dortmundi tűzoltóknak nem ez volt az első ilyen állatmentős kalandja, 2019-ben szintén hasonló esethez hívták ki őket, de akkor állatorvosi segítségre is szükség volt.  „Hogy ugyanarról a mókusról van-e szó, amelyet négy évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetből kellett kiszabadítani, nem sikerült tisztázni” – tették hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top