Évekkel ezelőtt történt, hogy egy általános iskola alsó tagozatán játékos kosárlabdaversenyt rendeztek. A diákokon kívül a szülők is dobhattak palánkra. Amikor az egyik kislány édesanyja került sorra, egy pillanatra mindenki felkapta a fejét. Minden dobása bement. A nézők nem tudták, hogy Miskolczy Kati egykor profi sportoló volt, csak szülés után abbahagyta a játékot.
Aznap este sokáig beszélgettek a kislányával, aki arra biztatta a mamáját, folytassa a sportot.
Igaza volt. Újra lementem az edzőterembe
– meséli Kati.
Így tettek sorra (folytatták, vagy épp abba sem hagyták a sportot) annak a kosárcsapatnak a tagjai is, akik ebben az évben másodszor lettek korosztályuk világbajnokai, ezúttal Új-Zélandon, a senior világbajnokságon. A Turbó Csiga csapatnak (miután tagjai szerte az országban élnek) heti egy alkalommal van közös edzése Budapesten, a Testnevelési Főiskola csarnokában. Ezen kívül mindenki a lakóhelyén edz ahányszor csak lehetséges.
A legfiatalabb tag hatvan, a legidősebb hetvenkét éves. Összesen huszonkét unokával dicsekedhetnek.
Kiss Lenke és Winter Ilona számítanak a csapat kulcsembereinek: a legjobb eredményeik nekik vannak; több százszoros felnőtt válogatottak. De sokan voltak tagjai az egykori ifjúsági válogatottnak is.
Bár az ízületek már nem a régiek, és az állóképességen is sokat kellett javítani, hétről hétre jobbak lettek. Olyannyira, hogy már nem is tűnt olyan lehetetlennek kijutni a senior világbajnokságra (ezt négyévente rendezik). Nemhogy kijutottak, de 2013-ban az aranyat is elhozták Torinóból.
Azóta négy év telt el, és a “lányok” – ahogyan ők nevezik magukat (amikor épp nem “Turbó Csigáknak”) – formában maradtak.
Eltökélt szándékuk volt, hogy megvédjék a világbajnoki címet.
Csak hát idén Új-Zéland rendezte a versenyt, amire kijutni egy csapatnak sok millió forintba kerül. Szerencsére találtak támogatókat a családtagoktól cégeken át a Kosárlabda Szövetségig, így végül valóra vált az idei álom is.
Két poszt azonban még üresen állt, ide végül székesfehérvári tehetségeket sikerült megnyerniük. “Egymás mellett edzettünk a TF-en, és hallottam, hogy van felvétel a csapatba – kimondottan az új-zélandi úthoz kerestek még embereket. Végül egy társammal együtt bekerültünk” – meséli az ötunokás nagymama, Szabolcsné Koncsag Éva.
Szingapúron keresztül utaztak Aucklandbe, a háromhetes világversenyre. Tíztagú volt a keret, plusz két férj – egyikük edzői minőségben. Valójában nincs hivatalos edzőjük: maguk készülnek. Szerencsére ez is elegendőnek bizonyult, bár nem volt könnyű dolguk.”Azt hittük, hogy gyengébbek lesznek az ellenfelek, de keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért” – mondja Éva.
Arra készültünk, hogy zónavédekezést fognak játszani, de kőkemény emberfogás volt… A végén vegyes védekezéssel nyertünk, de ehhez kellettek taktikai elemek is a jó állóképességen kívül.
Éváék kilenc nap alatt nyolc meccset játszottak. “Magunk is meglepődtünk, milyen jól bírjuk. Az elején elkezdtünk nyerni, és ez átsegített a holtponton. Nagyon összekovácsolódott a csapat.” Olyannyira, hogy végül csoportjukban az összes mérkőzést megnyerték.
Ebben a korban már nem úgy mozognak a karok, a térdek, mint fiatalon, de Éva arra biztat mindenkit, hogy akár hatvan felett is kezdje el a mozgást. “A korosztályunkban sokan küzdenek túlsúllyal, leépüléssel. Nálunk ilyen nincs, és nemcsak azért, mert sokat futunk az unokák után. Megvannak persze a korlátaink, amit szeretnénk elfelejteni, de hát nem lehet. Fontos az alapos bemelegítés, szerencsére nem is volt sérülés kint sem. Nagy rutinjuk van már a lányoknak…
Én is végigsportoltam az életemet, de azért amikor beálltam közéjük, először is elkezdtem gyógytornára járni, hogy bírja majd a térdem a heti három edzést. Hát, megérte minden nehézség!
Nagyon szeretem ezt a játékot, és azt, hogy csapatban lehet csinálni. Mert eljárhatnék, mondjuk futni is, de annyira jó érzés, hogy itt tíz embernek kellett ugyanazt akarni és egyformán kell vigyázni magára ahhoz, hogy ez az eredmény összejöjjön!”
A csapattagok azt mesélik, a díjátadó felemelő volt. “Nem készültek rá, hogy eljátsszák egy ilyen kis ország himnuszát, de azért mi elénekeltük. Jó érzés volt. Hogy ilyen távol a hazánktól, mégis egységben tudtunk küzdeni… nagyon akartuk ezt a győzelmet, és hatalmas élmény volt. Örülök, hogy megadatott az életünkben.”
A csapat névsora:
- Reigl Mariann
- Kiss Lenke
- Bogdán Márta
- Winter Ilona
- Szűcs Mária
- Simon Zsuzsa
- Miskolczy Katalin
- Szabolcsné Koncsag Éva
- Hegyi Marianna
- Hörömpő Gabriella
